Advent első fénye

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rövid műsor és tanítás kíséretében gyújtják sorra az adventi fényeket Egerben, az Érseki Palota udvarán kialakított koszorún.  November 30-án a Jó Pásztor Óvoda óvodásainak előadásával vette kezdetét az ünnep, majd dr. Csizmadia István bazilikai plébános fogalmazott meg lelki útravalót a megjelenteknek.

Mint mondta, sok jelentést adhatunk az egyes gyertyáknak. A gyerekek a hitet jelölték meg most üzenetként. A hit ragyogjon előttünk, s mélyítsük el. Emellett megjelenik a vágyakozás is, hogy az első gyertya, mely legtávolabb van karácsonytól, az Isten iránti vágyakozást fejezi ki.

A beszédet a koszorú megáldása, majd az első fény felgyújtása követte.