"Aranyúton" jártak a balatoni és a borsodszentgyörgyi diákok

A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett „Arany János Budapestje” címmel. Sikeres pályázatának köszönhetően 2017. október 12-13-án a Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola balatoni és borsodszentgyörgyi diákjai kiránduláson vehettek részt Budapesten.

Intézmény két nyolcadik osztálya így számolt be az eseményről:

"Csütörtökön délelőtt szikrázó őszi napsütésben érkeztünk meg a Hősök terére. Mivel a programunk csak 12 órakor indult az ebéddel, és nem jelentett plusz kilométereket az eredeti útvonalhoz képest, így a kínálkozó szabadidőt a város történelmünknek egyik legszebb emléket állító nevezetességét csodáltuk meg egy kellemes sétával összekötve.

Ebéd után az Országos Széchenyi Könyvtár interaktív foglalkozásán vettünk részt, ahol tanulóink csoportos kutatómunka keretében mélyíthették és bővíthették az eddigi ismereteiket Arany Jánosról és a Toldi trilógiáról. Izgalmas feladatokon keresztül ismerkedtünk meg Arany munkásságával. S ha már eljutottunk oda, a program után egy órás barangolás során felfedeztük a vár nevezetességeit, s gyönyörködtünk a pesti oldal panorámájában.

A második nap délelőttjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban töltöttük. Egy olyan múzeumpedagógia foglakozás keretében ismerkedhettünk meg a bicentenárium tiszteletére létrehozott Önarckép álarcokban című kiállítással, amelyről elmondható, hogy egyszerre sokszínű, kreatív, gyermek és látogató központú, újszerű és modern. A kapott feladatokon a gyerekek lázasan dolgoztak és büszkén mondhatjuk, igen kreatív megoldások születtek. A csoport valamennyi tagja élvezte az ott töltött idő minden percét.

Az izgalmas irodalmi kalandozásban kellemesen elfáradva fogyaszthattuk el a finom ebédet a múzeum kertjében található étteremben. A kiszolgálás remek, az ebéd finom volt mindkét napon. A múzeumtól az Országház épületéig gyalog tettük meg az utat, hogy a bőséges ebédet kicsit ledolgozzuk. Közben gyönyörködhettünk a Váci utca és a rakpart impozáns épületeiben. Az Országház Látogatóközpontjában egy különleges kincskeresésbe csöppentünk: az eltűnt koronázási jelvényeket kutattuk, hogy királyt választhassunk és megkoronázhassuk. A kincsek megkerültek, kezdődhetett a koronázási ünnepség a maga kötelező elemeivel, közreműködőivel, pompájával" - zárult a beszámoló.

(A múzeumpedagógiai foglalkozásokat, a szállást, az utazást és az étkezéseket a pályázati támogatás biztosította.)