Avasi búcsú

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Szentírás vasárnapján, szeptember 29-én tartották az avasi Isteni Ige-templom búcsúünnepét. A szentmisét Pakott Géza jezsuita celebrálta. Az ünnepet megelőző napon, szombaton délelőtt a plébániatemplom udvarán tartották meg a hagyományos egyházközségek napját, ahol főzőversennyel, sportprogramokkal, kézműves foglalkozással várták a felnőtteket és a gyerekeket. Ottjártamkor a görögkatolikusok, a Mindszenti plébánia és az avasi jezsuiták vettek részt a rendezvényen. Az Isteni Ige-templomban az ünnep kapcsán ikon kiállítást tekinthettek meg a hívek. A táblaképek alkotója Stella Miklós iparművész, akinek az alkotásai a Vatikánban is megtalálhatók. Megtisztelő, hogy 2014-ben Ferenc pápa is áldását adta a munkákra.

Fojtán László