Az egri bazilika búcsúja

Október 2-án tartották a Szent Mihály arkangyalnak szentelt egri bazilika búcsúját, amelynek részeként Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke mutatott be ünnepi szentmisét.

Hitigazság, hogy az Isten szellemi lényeket is teremtett, ezt meg is valljuk a hiszekegy imádság elején – emlékeztetett szentbeszédében a püspök majd így folytatta: az angyalok személyek, öntudattal. A tudásuk is nagyobb mint az emberé de szolgálatra teremtettek. Szent Mihály, az égi seregek vezére kiemelkedik a többi angyal közül – tette hozzá.

Az apostolok emberek voltak, nagyon is emberek, és ha nem támadt volna fel Jézus, s nem küldte volna el a Szentlelket, soha eszükbe nem jutott volna szentmisét bemutatni – mondta később Schönberger püspök. A szatmári főpásztor a liturgiát a föld és az ég összekapcsolódásának nevezte, amelyben az emberek és az angyalok közösen vesznek részt. Ez egy csodálatos Isten-szolgálat, a legszebb amit adhatunk Urunknak. Soha ne vegyük le a tekintetünket Istenről mert ameddig őt nézzük, biztosan jó úton járunk – zárta szavait Schönberger Jenő.

A hagyományos, székesegyházat megkerülő körmenet, a csapadékos idő miatt elmaradt.