Az Egri Kisboldogasszony Templom Búcsúja

2017. szeptember 10-én tartottuk plébániatemplomunk búcsúját, amit Kisboldogasszonyról nevezetek el. Az időjárás is kegyes volt hozzánk az ünnepnapon. Verőfényes napsütésben ünnepelhettünk.
Két héttel ezelőtt, vasárnap délelőtt, régi hagyomány szerint az egerbaktai hívek népes gyalogos zarándoklatával vette kezdetét templomunk búcsúja. 10 órakor az ünnepi szentmisét és az azt követő körmenetet Dr. Racs Csaba teológiai tanár, egerbaktai plébános atya tartotta, akinek a szentbeszédét nagy örömmel fogadta szentmisén szép számmal résztvevő hívek közössége. Az idei búcsún az elmúlt évekhez képest többen voltak jelen. Egykoron és ma is kápolnánk búcsúja volt a város temető kápolnái közül a legnagyobb. Ezt hűen tükrözte az ünnepi eseményeken résztvevő hívek száma. A délelőtti eseményeket szeretetvendégség zárta. Itt a két egyházközség hívei, mint testvér ápolták s építették kapcsolataikat.
Délután 16 órakor Füleczki István atya egyetemi lelkész, az egri Jézus Szíve Plébánia káplánja tartotta a szentmisét és az azt követő körmenetet. Szentbeszéde és István atya fiatalos lendülete itt is a hívek szívéig hatolt. A misén és az azt követő körmeneten itt is számos hívő volt jelen. A délutáni ünnepi eseményeket is szeretetvendégség követte, amelyen a hívek érezhették, és jelezték is, hogy valóban jó együtt ünnepelni.


Az egyházi naptár szerint Kisboldogasszony ünnepnapja szeptember 8-án van. Az előző évszázadokban e napon tartották templomunk búcsúját. Mára ez a gyakorlat megváltozott. Nem hivatalosan nézhetjük a templom búcsúját 1724-től mikorra az első kápolna elkészült, vagy pedig Eszterházy püspöksége idejéből, amikor hivatalosan is rendezték a búcsúja ügyét s abban az 1774. évi megállapítás alapján azt látjuk, hogy magyar és német prédikációkat kell tartani a búcsún („ …sequitur Concio Hungarica et insimul Germanica…”). Ez a gyakorlat feltehetően az 1800-as évek második felében változott meg. Idén 1724-től a templomépítéstől számolva 293-ik, a jogi felhatalmazástól számolva pedig 1774-től, 243-ik búcsúját ünnepeltük templomunknak. Ez az évforduló egyben a templom felszentelésének ünnepe is.
Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettünk és visszavárjuk a következő évben is a Kisboldogasszony vendégeit!

 

Szabó Tamás