Búcsút tartottak az egri Jézus Szíve templomban

Jézus Szíve főünnepéhez kapcsolódva 2020. június 21-én vasárnap délután tartották az egri Jézus Szíve templom búcsúját.  

A szertartás a Jézus Szíve litánia elimádkozásával kezdődött. A szentmise elején Tóth Péter az egyházközség világi elnöke köszöntötte Varga József atyát Ecséd, Rózsaszentmárton és Apc plébániai kormányzóját, aki az ünnepi szertartást mutatta be. 

Varga József homíliájában így fogalmazott – “A Szív, ha biblikus értelemben nézzük, több mint a biológiai szervünk:  amikor valakit szeretünk, amikor valakinek szeretetből akarunk jót tenni, akkor szívecskéket rajzolunk, és láthatjuk azt, hogy a Biblia világában és a profán világban a szív a teljes embert jelöli. Ha így nézzük a Jézus Szíve tiszteletet, akkor mondhatjuk, hogy ma Jézus teljes személye áll előttünk, abban a formában, amelyben a kinyilatkoztatásban felfedte magát, és abban a formában ahogyan az Ő szeretetén keresztül az Atya szeretete jelenik meg közöttünk.  

A szentmise áldása előtt, Ficzek László plébános köszönetet mondott a búcsúi előkészületekért és az ünnepi szentmise bemutatásáért.

Az esemény szeretetvendégséggel zárult. 

Kép és szöveg: Birincsik Márton