Civilek az egyház szolgálatában

Szent Imre herceg ünnepén egyedülálló eseményre  gyűltek össze a hívek az egri bazilikába, ahol Dr. Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét és avatott 39 családos férfit lektorrá. A lektor kifejezés a katolikus egyházban a felolvasó szolgálatot ellátó személyeket jelöli.

Prédikációjában a főpásztor rámutatott, hogy nagyon sokféle feladat, aktivitás van az egyházban. A karitász szeretetszolgálata, a katolikus iskolák missziója ugyanabból a forrásból táplálkozik. Ez a forrás pedig a liturgia, amelyen a lektorok különféle módon láthatják el szolgálatukat. Ternyák érsek a nap szentjére, Szent Imrére és rajta keresztül az első magyar szent családra is ráirányította a figyelmet, hangsúlyozva, hogy az egyház számára nagyon fontos a család. Fontos akkor is, amikor az egyházmegyében a 48 katolikus köznevelési intézményben gyerekeket tanítunk, hiszen rajtuk keresztül érhetjük el a szülőket és fontos a most lektorrá avatottakat tekintve is, hiszen feleségük, családjuk támogatása nélkül nem tudnák vállalni a rájuk bízott feladatot. A főpásztor köszönetét és háláját fejezte ki ezért a támogatásért.

A prédikációt követően a lektorjelöltek egyenként a főpásztor elé térdeltek, aki átadta nekik a Szentírást. A II. Vatikáni Zsinat óta nagy hangsúlyt kap az egyházban a világi hívek liturgián végzett szolgálata. A most lektorrá avatott férfiaknak különösképpen is tanúságot kell tenniük az Evangélium mellett.

A most lektorrá avatottak között vannak pedagógusok, hitoktatók is, de bármilyen hivatást gyakoroljanak, közös pont, hogy Isten központi helyet foglal el az életükben.