Csendes hétvégék a sátoraljaújhelyi Katolikus Keriben

 

 

Már a tavalyi tanévben elkezdődött az V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium, Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola középiskolai tagintézményében a "Csendes hétvégék" programja. Tavaly még csak néhány osztály, az idén azonban már tervezetten, minden osztály részt vett, illetve részt fog venni e közösségi élményben.

Ennek keretében az osztályokból önkéntesen jelentkezhetnek a diákok, s minimális költség-hozzájárulással 2-3 napra elvonulnak a nyüzsgő, felpörgetett mindennapokból, lelki elcsendesülésre, közösségformáló együttlétre.

A Hegyközben megbúvó kis falu, Fűzérradvány Szent Eduárd Vendégháza igazán jó helyszínt ad a programoknak. A telefonok vétele itt már nem tökéletes, a szobákban nincs televízió, de a résztvevőket körülveszi a teremtett világ természeti szépsége. A Hegyköz hegyei, fái, a csodás „harapható” levegő teszik alkalmassá a helyet a lelki elmélyülésre.

 

 

A programokra osztályonként jellemzően 15-20 diák jelentkezik, akik osztályfőnökkel, a hitoktatóval és a program egyik fő motorjával, Papler Pál atyával vonulnak el a világtól a lelki feltöltődés, a közösségi élmény, a jobb emberré válás hétvégéjére.

Legutóbb a 10. B osztály 16 tanulója vett részt a programon. Beszámolójukból kiderül, hogy részesei lehettek közösségépítő játékoknak, ahol a játék célja az volt, hogy észre vegyék, hogyan lehet, kell bánni társainkkal, hogy a másokkal való kapcsolatuk mindenki örömére szolgálhasson. Az együtt elköltött étkezések is a másikra való odafigyelésről is szóltak, hiszen a közös terítés, a másik ember kiszolgálása ma már nem „divat”.

A hétvége témája a harag és a megbocsátás volt. E témát a Ben Hur című film megtekintését követő mély beszélgetések, témafeldolgozás követte. Igyekeztek párhuzamot vonni a Krisztusi korszak embereinek élete és a mai kor emberének élete között. Természetesen az is a beszélgetés témája volt, hogy mikor és hogyan kell, lehet a mai keresztény embernek megbocsátani és bocsánatot kérni.

Természetesen volt közös séta a Kastélykertben, közös játékok, fogócskázás, bibliai activity, sok nevetés, de legfőképp sok-sok közös beszélgetés - irányított és szabad témában. Egyik diák beszámolójában azt emelte ki, hogy jó volt ilyen hosszú időt együtt tölteni a többiekkel, s együtt beszélgetni.

A szervezők köszönik Érsek Atya, a fenntartó Egri Főegyházmegye, az oktatásirányítók, hitoktatóink, az atyák segítségét, hogy ilyen élménnyel lehetnek gazdagabbak a Katolikus Keriben tanuló diákok (is)!