Dramatikus verseny Kalkuttai Szent Teréz anya tiszteletére

 

„ Az élet szépség, csodáld meg, az élet játék, játszd!” – mondta Teréz anya.

 

E mottó jegyében gyűlt össze 7 általános iskola, hogy méltóképpen megemlékezzenek a nem régiben szentté avatott Kalkuttai Teréz anyáról.

A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola dramatikus versenyt hirdetett a régió katolikus iskolái számára, melyet 2017. április 4-én rendeztek meg. A versenyző tanulók  rövid színdarabokkal készültek, melyekben bemutatták Teréz anya tanúságtévő életének egyes mozzanatait. Ez a verseny immár harmadik alkalommal, hagyományőrzés céljából szerveződött  meg.

„Nagy adomány, hogy életünkben második alkalommal lehettünk részesei annak, hogy szentté avatnak egy olyan embert, aki gyakorlatilag személyes ismerősünk volt. Három évvel ezelőtt Szent II. János Pál pápa előtt tiszteleghettünk egy hasonló szervezésű versennyel. Fontos, hogy a gyerekek is minél jobban megismerjék ezen emberek életét és munkásságát” – mondta az ötlet eredetéről dr. Kovácsné Nikházy Eleonóra, a szervező iskola igazgatója.

„ Nagy dolgokat nem tehetünk, csak kicsiket, nagy szeretettel.” -vallotta a szent életű asszony, kinek gondolatait a szervező iskola osztotta meg nyitóműsorában a közel 150 fős hallgatósággal.

 

 

Iskolánk énekkara a megnyitóban a „Tégy eggyé Urunk!” kezdetű dallal köszöntötte a közönséget, majd a Teréz anya által oly nagyon kedvelt  Élet himnuszából idéztek a  gyerekek.  

A vendégtanulók iskolánként 10-15 perces zenés, dramatikus játékokat adtak elő, melyből megismerhettük többek között a szentté avatás, a családokkal való foglalkozás és a szegények felkarolásának mozzanatait. Mindemellett megjelenítésre került bensőséges imaélete, megbocsájtásban nyújtott példája, az imákat meghallgató, jótevő „anya” képe. Ezzel szívünkbe vésődhetett egy olyan ember példája, aki napjaink rohanó világában a szegényeket kereste, segítette és az életet tartotta legfőbb értéknek.

A produkciókat nívós zsűri értékelte, akik elkötelezett keresztény életükkel és magas szakmai hozzáértéssel szemlélték a gyermekek produkcióit. Az EKIF részéről Köböl Zsolt oktatási tanácsos úr, az iskola lelkipásztora Ft. Balog Gyula atya, Eperjesi Erika színművésznő, Kmeczkó Gyuláné iskolánk alapító igazgatója, Hágen Ilona Edit nővér, Hoskó Bertalanné iskolánk volt pedagógusa képviseltette magát.

A rendezvényt Miskolc város önkormányzati képviselői támogatták.

A jelenetek szünetében az iskola a rendezvény résztvevőit frissítővel, a díjátadás után ebéddel vendégelte meg.