Katolikus rádiósok találkoztak Máltán

Több mint 20 évvel ezelőtt alakult meg a Keresztény Rádiók Európai Konferenciája: egy olyan szervezet, mely a médián keresztül missziós munkát végzőket fogja össze. Minden évben tartanak konferenciát, ahol az adott időszak témáiról, technikai, lelkiségi kérdésekről esik szó. Ez évben, a máltai összejövetelen  – tekintettel a jövő évi szinódusra – az ifjúság volt a fő téma. A Szent István Rádió és Televízió szerkesztőségét Tikotivs Ernő és Bérczessy András képviselték.

A háromnapos konferencia nyitóprogramjaként a szervezet munkájáról esett szó, majd bemutatkoztak a jelen lévő szerkesztőségek munkatársai: a házigazda máltaiak mellett olasz, spanyol, francia, cseh, szlovák, szlovén, portugál, osztrák és magyar műhelyek képviselői voltak jelen. Joe Borg atya, a máltai médiaközpont vezetője a szigetállam médiahelyzetéről szólt. Elmondta: ezen a kis területen  több mint egy tucat rádió működik, s mintegy nyolc televízió. Szó esett egy közeli szomorú eseményről,  a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságírónő ellen elkövetett brutális merényletről. A világot megrázta ez a tragédia, s felhívta a figyelmet az újságírókat fenyegető veszélyekre, s a korrupció gátlástalanságára.

Joe Borg a szigetállamot bemutatva kiemelte:  itt mindenki katolikus, csekély muszlim él itt, s a katolicizmus nemcsak vallás, hanem a sokszor viharos történelmű ország kultúrájának is alkotó eleme. 

Az osztrák Stephansdom Radiót Christoph Vellner főszerkesztő mutatta be. 1998-ban indult a szerkesztőség, mely 2015-ben Klassik Radio néven működik. A műsorkínálatban a komolyzenei koncertek, közvetítések mellett jelenik meg az egyházi tartalom.

A francia RCF hálózat 64 állomáson sugározza adását, komoly tradíciókkal rendelkező rádióról van szó, mely küzd az Európa-szerte tapasztalható jelenséggel, az elöregedő társadalom problémájával, s így a hallgatói réteg bővítésének nehézségeivel.  Kiderült, hogy a franciák 15 százaléka egyáltalán nem hallgat rádiót, ez további gondot jelent a missziós munkában.

A konferencia másnapján, a többnyelvű szentmisét követően az ifjúság témájáról szóló diskurzus kapcsán kiderült, a rádiók mindegyike a meglévő műsorkeretek között készül az eseményre, s a program közeledtével jelentkeznek majd különkiadásokkal.

Európa számos országában aktuális kérdés a digitális rádiózás bevezetése, Magyarországon a kormányzat még nem tűzött ki céldátumot erre. A beszámolók szerint több országban vannak már kísérletek, az átállást azonban nehezíti, hogy a hagyományos vevőkészülékek cseréje lenne szükséges, mely igen költséges beruházás a háztartások részéről.

Az újságírók betekintést nyerhettek a máltai szerkesztőségek munkájába, megismerhették a rádió és a televízió munkatársait, bejárták a stúdiókat.

A konferencia résztvevői ezután ellátogattak az Mdina városrészbe, ahol megismerhették az erőd történetét és a máltai történelem főbb eseményeit.

A záró napon, a hálaadó szentmisét követően a  közösségi média lehetőségeiről volt szó, a különféle telefonos alkalmazások kínálta előnyökről, a fiatalok elérésének ezen lehetséges módjáról.  Valamennyi rádió képviselői arról számoltak be, hogy fontosak ezek a felületek, alkalmazásukban azonban többféle megoldást alkalmaznak.  A konferenciát értékelő beszélgetésen sikeresnek értékelték a rendezvényt a résztvevők. A tervek szerint legközelebb Portugáliában találkoznak a Keresztény Rádiók Európai Konferenciájának képviselői.

 

BB