Elkezdődött a képzés

A Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat szervezése fontos állomáshoz érkezett. Mint arról korábban beszámoltunk, a Szent István Rádió és Televízió együttműködést alakít ki az Egri Főegyházmegye területén működő katolikus intézményekkel, hogy kapcsolatot teremtsen a szerkesztőségek között, segítse az iskolákban folyó munkát, hogy idővel a gyermekek által készített műsor a szélesebb közönség előtt is megjelenhessen.

A partneriskolák képviselői, tanárok és diákok képzésen vettek részt, hogy elsajátítsák a rádiózás alapjait, megismerjék a szerkesztőségi munkát. Az egri programon Péderi Zsolt műszaki vezető a rádiózás technikai kérdéseiről tartott tájékoztatót, ismertetve az adók működését, az adatátvitel rendszerét. A képzésen bemutatták a Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat logóját is.

Bérczessy András igazgató-főszerkesztő a Szent István Rádió és Televízió történetét ismertette röviden, majd a műsorkészítésről, az adások összeállításának tartalmi kérdéseiről szólt. Dankó Zsuzsanna, a program koordinátora gyakorlati feladatokon keresztül mutatta be a résztvevőknek a rádiós hír szerkesztésének alapjait. A program szerkesztőségi bejárással zárult, a résztvevők megtekintették a Szent István Rádió és Televízió épületét, megismerhették az ott folyó munkát. A nyári szünet elején a program résztvevői  háromnapos médiatáborban ismerkedhetnek tovább a rádiózás szakmai fortélyaival.