Elmarad az őszi országos cigánypasztorációs konferencia

Az elmaradó országos cigánypasztorációs konferencia szervezőinek rövid üzenetét közöljük:

"Kedves Testvérek!

A most október első hétvégéjére tervezett országos cigánypasztorációs konferenciát a járványügyi helyzet miatt nem tudjuk megrendezni. Sajnáljuk, hogy elmarad ez a sokakat megmozgató találkozó, ahol lelki közösségünk erősödését tapasztalhatjuk évről évre. Az idei alkalommal is a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve választottuk még tavasszal az alapgondolatot: összetartozás az Eucharisztiában.

Szeretnénk ezt most veletek ezúton megosztani, hogy ha nem is találkozhatunk, életünkben minél jobban megélhessük Krisztus közösségét. Jézus az utolsó vacsorát követően átélte az elhagyatottságot, tanítványai közül volt, aki elárulta, volt, aki megtagadta, mások pedig elhagyták Őt. Az összetartozás, amelyről a vacsorán is beszélt, azonnal megtört, nehézségek sora akadályozta meg ennek megélését. A közösség ilyetén való megtörése ellen alapította az Eucharisztiát, Benne valósulhat meg az egység a különbségek és a napi nehézségek ellenére is.

Most a járvány ideje alatt, ha nem is olyan durván, mint Ő, akkor, mégis valami hasonlót élhetünk át magunk is. Korlátozottak a személyes találkozók, közösségi alkalmak maradnak el. Felerősödik az érzés, hogy magunkra maradunk. Ám ne hagyjuk eluralkodni magunkon az elszigetelődés magányát! Forduljunk az Eucharisztia felé, amelyben csodálatos módon feltárul egységünk! Olvassuk a Szentírást, éljünk Isten szava szerint! Legyünk segítő figyelemmel egymás iránt, legyünk békességszerzők, irgalommal forduljunk a rászorulók felé!

„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem” – készüljünk otthonaikban, közösségeinkben a jövő évi kongresszusra, segítsük egymást az egység megélésében!

Áldott készületet kívánunk a szervezők nevében!

Kelt: Szátok, 2020. szeptember 17.

Dúl Géza atya

országos cigánypasztorációs referens

Bángi-Magyar Anna

Boldog Ceferino Intézet munkatárs"