Élő Keresztút Ecséden

(A képre kattintva galéria nyílik!)

Nagypénteken került sor az ecsédi egyházközség és a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány közös szervezésében megvalósuló élő keresztútra. Varga József plébános vezetésével a Mindenszentek Római Katolikus Templomtól indult el a keresztút a településen keresztül a Szentkút-völgye Boldogasszony kápolnáig. Közben a településen haladva az egyes állomásokon civil szervezetek képviselői, egyéni szereplők segítettek élőbbé tenni a történéseket. Fiatalok és idősek egyaránt végigjárták a közel két órás útvonalat, melynek végén rövid áhítattal ért véget a keresztút. A szervezők köszönik a részvevők szolgálatát, mellyel méltóképp adhatták közre a nagypéntek eseményeit, s tehettek tanúságot Krisztusba vetett hitükről - írta Csontos Péter.