Ereklyét hoztak a szerzetesek Pálosvörösmartra

Október 4-én, vasárnap, Szent II. János Pál pápa vérereklyéjét helyezték el ünnepi szentmise keretében a heves megyei Pálosvörösmarton. A település nemcsak a pálos múltat őrzi nevében, a szerzetesek a jelenben is gyakorta megfordulnak a településen, különösen amióta elkészült a Mária-park, amely Boldog Özséb alakját és a pálosrend történetét idézi.

Az ereklyét Stanisław Dziwisz bíboros, nyugalmazott krakkói érsek, a pápa egykori titkára ajándékozta a templomnak, Marian Waligóra Czesztochowai házfőnök közvetítésével, aki szintén jelen volt az ünnepi szertartáson. A bíboros levelét – melyet ez alkalomra írt – Bátor Botond szerzetes olvasta fel, ebből idézünk: „Szent II. János Pál pápa huszonkilenc évvel ezelőtt ezen a szent magyar földön zarándokolt, megtekintve Budapestet, Esztergomot, Pécset, Máriapócsot, Debrecent és Szombathelyt. Ma vérereklye formájában eljött közétek, és mindig veletek marad azért, hogy tudjatok hozzá imádkozni, és az Ő közbenjárása által kieszközölni Istennél és a Boldogságos Szűz Máriánál az egészséget és a jólétet családjaitok, önmagatok és hazátok számára, jó és balsors idején egyaránt. Oltalmazzon benneteket együtt és külön-külön is Szent II. János Pál pápa és szeretett magyar hazátok védelmezője, Szent István király!”

Ternyák Csaba egri érsek nevében Juhász Ferenc pasztorális helynök fogadta az ereklyét és a szentmise végén Iváncsy Balázs plébános helyezte el az erre az alkalomra készült míves tartóba. A néhány száz lelkes településre való pálos visszatérés mozgatója, Dobróka László és családja, aki maga is confráter.