„Eszközök vagyunk Isten kezében”

 ünnepelt a Szent István Rádió és Televízió közössége

  1. október 20-án kezdte meg adását a Seregély István érsek által alapított Szent István Rádió, Ternyák Csaba egri érsek kezdeményezésére 2011-től készíti produkcióit a Szent István Televízió. A 19. születésnapon a hagyományoknak megfelelően szentmisében adtak hálát a médiumok munkatársai . Ezúttal a minorita templomban volt a szertartás, melyre szép számmal érkeztek nézők és hallgatók.

Szarvas István atya, a rádiót és televíziót működtető Magyar Katolikus Rádió Alapítvány elnöke szentbeszédében úgy fogalmazott:  az evangéliumban Jézus vendégségbe megy a farizeushoz elviszi Istent a vendéglátó házába. Nekünk is így kell a technika eszközein keresztül is elvinnünk Istent az emberekhez, eszközök vagyunk Isten kezében. Műsorainkkal kell szolgálnunk Krisztus ügyét, mert tudjuk, az Isten mindenhol  ott akar lenni, mindenkivel találkozni akar. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a rádió és a televízió jó eszköz erre, s ez számunkra felelősséget jelent.

 

A munkatársak a szentmise után bejárták azt a Deák Ferenc utcai épületet, mely hamarosan a szerkesztőség székhelye lesz.

 

A születésnapi ünnep közös ebéddel, kötetlen beszélgetéssel zárult.

 

fotók: Dankó Zsuzsanna, Birincsik Márton