Eucharisztikus misszió Egerben

Eucharisztikus misszió

AZ EUCHARISZTIA AZ EVANGELIZÁCIÓ FORRÁSA ÉS CSÚCSPONTJA” (II. János Pál Pápa, Ecclesia de Eucharistia, Az Egyház az Eucharisztiából él kezdetű enciklikája 22. pont) címmel január 2-án folytatódik az elmúlt év első felében megkezdett elsőcsütörtöki közös szentmise, tanítás és szentségimádás Eger különböző templomaiban.

 

2020. szeptember 13. és 20. között „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7) mottóval rendezzük meg Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az esemény előkészítésére három éves lelkipásztori előkészítő program készült. A harmadik év témája az evangelizáció, mások meghívása a Jézus Krisztussal való találkozásra, és ezzel összefüggően a Kongresszus programjaira is. A misszió előkészíti az Eucharisztiával való személyes találkozást.

 

A PROGRAM: 18 óra Szentmise, benne 20 perc tanítás az Eucharisztiáról.

Szentmise után 30 perc szentségimádás. (Egy-egy találkozó kb. 1,5 óráig tart.)

 

A helyszínek Egerben:

Az első alkalom január 2-án 18 órakor kezdődik a Ciszter, Szent Bernát templomban.

  1. Február 6. - Jézus Szíve templom
  2. Március 5. - Szent II. János Pál Missziós Központ
  3. Április 2. – Lajosváros, Szent Lajos templom
  4. Május 7. - Minorita Szent Antal templom
  5. Június 4. – Nagyboldogasszony (Barátok) temploma)

 

A részletes program a templomokban kifüggesztett plakátokon megtekinthető.

Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!