Évadnyitó lelki-szakmai program a szerkesztőségben

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén tartotta a Szent István Rádió és Televízió évadnyitó lelki-szakmai összejövetelét. Hagyományosan szentmisével kezdődött a program, melyet az augusztus 8-án elhunyt Simon György, a rádió örökös főszerkesztője lelki üdvéért mutatott be a szerkesztőséget működtető Magyar Katolikus Rádió Alapítvány elnöke, Szarvas István atya, Szabó Józseffel, az Egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisával.  Szarvas atya szentbeszédében a nyugalmazott főszerkesztő életpéldájáról beszélt, kiemelve a hivatás iránt tanúsított hűséget, mely az élet nehéz helyzeteiben is kapaszkodót adott neki. Az egri ciszterci Szent Bernát templomban tartott nyilvános szentmisére a rádió hallgatói is ellátogathattak, s élő adásban is lehetett követni a szertartást.

A szentmisét követő szakmai programon az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság osztályvezetője, dr. Németh Zoltán volt a vendég. Az iskolakezdés aktualitásai mellett az intézményfenntartói munka részleteiről is tájékoztatást kaptak a szerkesztőség munkatársai. Mint kiderült, több mint 50 intézmény, óvodák, általános- és közppiskolák és százat meghaladó telephely tartozik a Főegyházmegyéhez, s ezzel a magyar állam után a második legnagyobb fenntartó. Változást hozott az a jogszabályi módosítás, mely a szakképzésről átalakításáról rendelkezett, ez is feladatot jelentett a szervezet munkatársainak.

Az ismertető után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a találkozó, mely hasznos tanulsággal szolgált mindenkinek: a résztvevők egyetértettek abban, hogy az intézmények és a Szent István Rádió és Televízió közötti kommunikációt még hatékonyabbá kell tenni. Ebben a munkában élen jár a néhány éve működő Szent Imre Katolikus Iskolarádiós Hálózat, melynek jelenleg 10 aktív tagja van.

A program zárásaként az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság munkatársai a szerkesztőség vezetőivel bejárták a Szent István Rádió és Televízió helyiségeit, megismerhették a stúdiókat, azok működését.

BA