Hálaadás a Szent István Rádió - és Televízióért

 

 

Munkatársak, önkéntesek, hallgatók közösen adtak hálát a Szent István Rádió 17., valamint a Szent István Televízió 6. éves fennállásáért az egri bazilikában.

Az ünnepi szentmise kezdetén Szarvas István elnök mondott rövid köszöntőt:

„Rádiós és televíziós szolgálatunkkal azt az egyházat szolgáljuk, amelynek egyik fő jellemzője az apostoliság, a pápához való hűség. Korunkban nagyon fontos ezt hangsúlyozni, hogy ez a szolgálat, amelyet végzünk, nem önös érdekeknek, nem anyagi háttérnek, nem lobbi érdekeknek van kiszolgáltatva, nem bizonyos körök véleményét képviseljük a média világában, hanem hűségesen törekszünk arra, hogy az egyház tanítása alapján a ma embere számára is eligazító gondolatokat, segítséget, információt tudjunk adni.”

 

 

A szentmisét bemutató Ternyák Csaba érsek beszédében rámutatott: a történelem során sokak számára feltették már azt a kérdést: kicsoda Jézus? Sokféle vélemény született, de az egyetlen hiteles választ Péter apostol adta meg: Te vagy a Krisztus, az élő Isten fia.

„A rádió hallgatók, a rádió munkatársai ezt próbálják tovább zengeni, ezt a választ, hogy számunkra Krisztus Isten egyszeri, megismételhetetlen, és végleges hangja. Ő az Atya küldötte. Ő az, akit azért küldött, hogy minden embernek üdvösséget hirdessen, és minden embernek elhozza az üdvösséget.

 

 

Ha meg tudjuk vallani hogy Jézus a mi személyes megváltónk, akkor olyan sziklára építjük életünket amelyen a pokol kapui sem vesznek erőt” – mondta beszéde végén Ternyák érsek.

Az ünnepi est a szentmisét követően szeretetvendégséggel folytatódott.