Hálaadó szentmise Borsodbótán

Az egyházközösségek  tagjainak képviselője a szentmise előtt köszönetet mondott Ternyák Csaba egri érseknek, hogy a főegyházmegye hathatós támogatásával  lehetővé tette a plébániaépület felújítását, életére és szolgálatára Isten áldását kérte, majd egy kisgyermek verssel köszöntötte a főpásztort.

Az érsek köszöntőjében örömének adott hangot, hogy ilyen szép számmal gyűltek össze a településről és a környékről a hívek, s együtt örvendezhetnek a plébánia megújulásának, adhatnak hálát Istennek.

A főpásztor szentbeszédében úgy fogalmazott: ha értékről van szó, a legtöbben ezüstre, aranyra gondolnak, hiszen ezek a legértékesebb és legszebb fémek. Nem véletlen, hogy az oltáron a kehely, melyben a borból Krisztus vére lesz, nemes anyagból készül, mert a legértékesebbet, Krisztus vérét tartjuk benne. Szent Péter apostol levelében mégis azt írja: tudjátok, hogy nem veszendő aranyon vagy ezüstön váltottak meg titeket, hanem annál is értékesebb volt a megváltás ára, Jézus drága vérén történt. Ez adja az ember igazi értékét. Isten saját fiát adta, hogy megszabadítson bennünket a bűntől, hogy szabadok lehessünk.  Ez is mutatja, hogy milyen súlyos a bűn Isten szemében.  Isten gyermekei, Krisztus társörökösei lehetnünk így, ilyen nagy az ember méltósága, ez kiemeli az összes teremtmény közül. Húsvétkor ezért csupa örömről szól a liturgia.            

Az emmauszi tanítványok is nehezen hajlottak az igazságra, mi is ilyenek vagyunk sokszor, s nehezen ismerjük fel, hogy Krisztus valóban feltámadt. A kenyértörésben ismerhetjük fel mi is leginkább a mellénk szegődött Jézust. A főpásztor buzdította a nekézsenyi, borsodbótai, sátai, upponyi  és sajómercsei híveket, hogy a szentségeken keresztül keressék a találkozást Krisztussal.

A szentmise végén Ternyák Csaba egri érsek áldást kért az egyházközség lelkipásztorára, munkájára és a hívekre, köszönetet mondott az önkormányzatok, településvezetők segítségéért, s azért, hogy felismerték ezzel: a közösség szolgálata érdekében össze kell fogni.