Imaest a tiszta szerelemért

Az egri Eszterházy Károly Egyetem kápolnájában október 12-én imaestet tartottak a tiszta szerelemért az Egri Róma Katolikus Egyetemi Lelkészség és a Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda közreműködésével.

Eger is csatlakozott a „Tiszta szerelem! Lehetséges?” mottóval meghirdetett országos kezdeményezéshez, melynek keretében több magyar városban: Budapesten, Piliscsabán, Szombathelyen, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Győrben, illetve a határon túl  Érsekújváron, Brassóban, Csíkszeredán mutattak be szentmisét a fiatalok tisztaságáért, a szentségi házasságokért és az abortuszok során megölt gyermekekért október 12-én.

Az egri imaesten fiatalok sokasága vett részt a város kollégiumaiból, egyházközségeiből és oktatási intézményeiből, akiket Füleczki István, az Eszterházy Károly Egyetem lelkésze köszöntött. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a mai világban az egyik legfontosabb imaszándék az, ha valaki az ifjúság tisztaságáért és a szentségi házasságokért imádkozik, valamint hangsúlyozta, hogy a tisztaság nem más, mint a megbánás nélküli életmód, amikor szabadon, örömmel és szeretettel éljük meg az Úrtól kapott ezen ajándékunkat.

Az egri Líceumban tartott esten Bakos Tamás sárospataki káplán mutatott be szentmisét, koncelebráltak Kakuk Ferenc érseki titkár, Koós Ede szemináriumi prefektus, Philippe-Marie Van Dael OSM kisegítő lelkész és Füleczki István egyetemi lelkész.

Bakos Tamás szentbeszédében kiemelte, hogy a tiszta szerelem, akármennyire is lehetetlen küldetésnek tűnhet a mai világban, Isten segítségével mégis lehetséges, ehhez azonban a tiszta szív elengedhetetlen, mert általa leszünk Krisztus ikonjai ebben a világban.

A szentmisét követően szentségimádásban imádkoztak a jelenlévők a tisztaság kegyelméért.

A tavalyi alkalomhoz hasonlóan idén is megérkeztek „Isten SMS-ei”, vagyis minden megjelent húzhatott egy szentírási részletet. Füleczki István arra kérte a fiatalokat, hogy az üzeneteken egészen a következő imaestig, december 7-éig gondolkodjanak, elmélkedjenek.

A zenei szolgálatot az egri ciszterci templom ifjúsági zenekara, a Ciszterci’s Band biztosította.

Az estét kötetlen beszélgetés és agapé zárta.

forrás: TV Eger, magyarkurir.hu