Imaterem az időseknek

 

Új imateremmel bővült a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthona a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Heves Megyei Kirendeltségének támogatásával.

 

"A cél az volt, hogy méltó helyre kerüljön a hitélet gyakorlása, hisz nagy létszámban élnek itt emberek, idős, illetve fogyatékkal élő emberek. Előtte a nagy ebédlőben, egy több funkciós helységben tudtuk ezt megszervezni. Itt havonta van mise, istentisztelet, imaórák; hittanórák kéthetente. Ezek miatt az ebédlő igen nagy igénybevételnek van kitéve, ezért gondoltuk, hogy a feltételeket olyan helyen teremtsük meg, ahol nyugodtan, nem zajok által övezve tudják lakóink a hitéletet gyakorolni" - fogalmazott Tóth Erzsébet,  a Bélapátfalvai Idősek, Fogyatékosok Otthonának igazgatója.

 

 

Az imaterem ünnepélyes megáldása szentmise keretében történt, melyen Szabó József plébános, címzetes apát köszöntötte a megjelenteket. Prédikációjában Dr. Katona István nyugalmazott egri segédpüspök a kápolna védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébetnek életét elevenítette föl:

"Azokat a betegeket akiktől mindenki félt, hogy megkapják a betegséget tőlük, karjaiba vette, megmosdatta, megfürösztötte, etette, ott volt mellette. Szeretével, jóságával simogatta. Imádkozott mellettük. Tehát akitől mindenki félt, azt ő úgy fogta a karjaiban, mint ahogy valamikor a Szűzanya a kis Jézust fogta a karjaiban, hiszen a betegekben magát Jézust látta."

 

 

Katona püspök jókívánságát is kifejezte, hogy a betegek szolgálatában részt vevő ápolók tapasztalják meg Isten jóságát, szeretetét és Szent Erzsébet példáját követve végezzék munkájukat.

Az új imaterem nagy ajándék az otthon lakói számára.

"Nagyon megtisztelő nekünk, hogy ez van, és nagy öröm is, hogy meg lett építve, ez is csodálatos. Eddig a kis klubszobánkban volt lehetőség, hogy összejöjjünk, és kifejtsük a kis imádságunkat. Köszönjük a vezetőségnek, és azoknak is, aki hozzásegített bennünket" - fejezte ki köszönetét Végh Károly, az otthon egyik lakója.

 

 

Az ünnepi mise után Szent Martin szaxofon- és pánsíp művész adott rövid koncertet a jelenlévőknek.