János napi borszentelés Miskolcon

 

 

Miskolcon, a karácsonyi ünnepeket követően december 27-én a Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt Minorita templomban került sor a 2016. évi, már hagyományosnak számító borszentelésre. A 18 órai szentmise a Lillafüredi István Nádor Borlovagrend vezetésével, zászlós bevonulással kezdődött.

 

 

Az eseményre eljöttek, és finom nedűiket is elhozták az István Nádor Borlovagrend tagjain kívül a Miskolci Avasi Borút Egyesület, az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa Borrend Régió borászai is.

A hivatalos borászokon kívül bárki elhozhatta ez évi saját termésű borait, hálát adva Istennek az elmúlt év terméséért.

 

 

Az esti szentmise befejező részében az oltár elé elhelyezett palackokat Skublics Máté atya -aki a János-napi szentmisét is celebrálta- megszentelte az „emberi munka gyümölcsét”. A megáldott borok a „Santo Vino” szentelt bor matricát viselhetik.

 

 

A borszentelési mise záró gondolatait Czupper András, az István Nádor Borlovagrend elnök nagymestere mondta el, megköszönve azt, hogy mint minden évben, így most is a Minorita templom ad otthont e szép hagyomány megrendezéséhez.