„Kis imával és kis áldozattal – gyermekek tesznek gyermekekért.”

A cikk címében idézett mottó, a missziós gyermekek jelmondata, ami áthatotta egész októbert, amely a rózsafüzér és a missziók hónapja volt az encsi Szent László Katolikus Általános Iskolában. A Pápai Missziós Művek kérésére októbert a Szentatya rendkívüli missziós hónapnapnak nyilvánította.

Sebastian atya – a Szent Gyermekség Műve magyarországi igazgatója volt az iskola vendége egy teljes napon át. A kicsikkel való játékos – énekes foglalkozásának, a nagyoknak tartott előadásának és a szentmisében elhangzott prédikációjának egyaránt ez volt a leglényegesebb mondanivalója: mindenkinek van küldetése, és mindenkinek küldetése követni és hirdetni az Evangéliumot. Kötelességeink vannak magunkkal, a családunkkal, tágabb környezetünkkel, közösségeinkkel szemben, felelősséggel tartozunk értük és az egész világért. Számtalan lehetőségünk van ennek teljesítésére önzetlenül, szeretettel. Első helyen mégis az imádság szerepel. Ezért is vállalták az osztályok, hogy reggelente az iskolarádión keresztül mondanak egy tized rózsafüzért. Így – korábban érkezve, már a padokban ülve – minden diák csatlakozott hozzájuk és az iskola dolgozóival együtt kérték a Szűzanya oltalmát, segítségét. Szép példája volt a közös imádságnak az is, hogy idén sem maradtunk ki a Pió atya ihlette keresztény megmozdulásból, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni.”

Október 18-án a görögkatolikus templom adott helyet, hogy a teljes rózsafüzért felajánljuk a békéért, a misszionáriusokért és az új missziós hivatásokért. Nem volt véletlen a helyszín, hiszen városunkban itt fogadták be az országot járó missziós keresztet, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát. Pedig nem kellett más hozzá, csak egy kis imádság, csak egy kis áldozat. Legyen mindkettő része ezután is minden napunknak!