Megújult a templom Erdőtelken

Hat éve földrengés rongált meg számos erdőtelki épületet, köztük a katolikus templomot is. A tetejét röviddel ezután helyrehozták, mára pedig kívül belül megszépült az épület. A 267 éves templomot ezen alkalomból ünnepi szentmise részeként áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek, november 30-án.

Szentbeszédében az főpásztor emlékeztetett, a mai nap különleges, hiszen az egyházi év utolsó napja. Adventtel kezdődik az új egyházi év, amely mindnyájunkat életünk megújítására hív - mondta.

Hozzátette: ennek a napnak más jelentősége is van, itt van ez a templom, melyet megáldottunk és Istennek szenteltünk ismét. Benne van az összefogásunknak gyümölcse, s arra sarkall a megújult templom, hogy mi is megújuljunk.

A templom felújítása egy széleskörű összefogás eredménye – mondta el a Szent István Televízió kérdésére Lengyel Gyula plébános. A főpásztor és a főegyházmegye biztosította a forrásokat és segítettek az itt élők, valamint a helyi önkormányzat is.

Az elmúlt időszakban számos, a templom környezetét érintő fejlesztést is végeztek. A 2020-as évben pedig a szemközti Karitász ház felújítását tervezi az erőtelki egyházközség.