Minden forrásom belőled fakad (Zsolt. 87)

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A homrogdi Krisztus Teste és Vére templom búcsújának ünnepén, az egyházközséget nagy megtiszteltetés érte. E jeles nap alkalmából főtisztelendő Dr. Ternyák Csaba az Egri Főegyházmegye Főpásztora tisztelte meg látogatásával az egyházközséget, és a búcsúi szentmisén hirdette Isten országának örömhírét.

Mintegy 200 hívő hallgatta érsek atya buzdító szavait az Eucharisztia fontosságáról, és annak lényegéről. Beszédében a főpásztor rávilágított arra, hogy az Úr Jézus Krisztus nem hagyott minket magunkra, hiszen itt van velünk minden szentmisén, és magunkhoz vehetjük, ahogyan Ő azt 2000 évvel ezelőtt megígérte, és a papokat felhatalmazta arra, hogy kiszolgáltassák a Szent Ostyában, az Ő Testét és Vérét.

A szentbeszédet követően, Érsek atya emlékeztetett, hogy milyen nagy megtiszteltetés érte a Magyar Katolikus Egyházat, mely szerint a Szentatya megnevezte, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2020-ban, immár másodszor, Magyarországon kerül megrendezésre. Továbbá buzdította a híveket arra, hogy az elkövetkezendő három évben egyre inkább erősödjenek az eukarisztia  tiszteletében és szeretetében, mely különösképpen fontos kell legyen homrogdiak számára hisz az övék egyházmegye egyetlen temploma, amely Krisztus Teste és Vére tiszteletére épült. „Minden forrásom belőle fakad”(Zsolt. 87) - a kongresszus mottojával zárta Érsek Atya a prédikációját.

A szentmisét követően, az Eucharisztia tiszteletére megtartott körmeneten vettek részt a hívek. Majd az ünnepséget, az egyházközség hívei által rendezett szeretetvendégség zárta - állt Kormosné Horváth Anita hitoktató beszámolójában.