Napközis Erzsébet tábor a sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskolában



A sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola és Óvoda iskolájának nevelőtestülete vállalta, hogy a nyáron 4 hétig napközis Erzsébet-tábort tart. A vírushelyzet miatt a szülőknek elfogyott a szabadság, gondot okoz a nyáron a gyermekek felügyelete. Július hónapban, sikeres pályázat után 4 héten át 2 x 20 fős csoportokban töltjük együtt a napokat. Az első héten tartalmas programokon vettünk részt. Hétfőn megnéztünk egy virológiai oktatófilmet. Elmentünk a tűzoltóságra, ahol még vízzel is lelocsoltak minket a nagy melegben. Ebéd után pedig a könyvtárban vettünk részt foglalkozáson. Közben a tornateremben is játszottunk egy nagyot. Kedden moziba mentünk délelőtt. Utána Lóczi Tamás atya megmutatta nekünk a templomot kicsit másképp, sok érdekességet hallottunk tőle. A múzeumban pedig Marika néni várt minket, érdekes múzeumpedagógiai foglalkozással.

Szerdán busszal kirándultunk. Füzérradványban a kastély parkját vettük birtokba,megcsodáltuk a 150 éves platánfát is. Utunk további részében a pálházi vízi malmot figyeltük meg működés közben. Sőt búzát is őröltünk malomkővel. Finom ebéd után indultunk haza. Csütörtökön kipróbáltuk, milyen lehetett Kazinczynak Széphalomból bejárni Sátoraljaújhelybe a levéltárba dolgozni. Az iskolából gyalog mentünk Széphalomba és vissza. A Magyar Nyelv Múzeumában a foglalkozáson írhattunk madártollal, nádtollal, mártogatós tollal. Megtudtuk, milyen nehéz dolga volt a kódex íróknak. Megnéztük a Toldi kiállítást és a fűszer parkban is voltunk. Visszafelé kipróbáltuk, milyen szalma bálára mászni. Megnéztük a repce magja hol terem, és mit készítenek belőle. A búzakalász pedig megmutatta, hol rejtőznek benne a szemek. Összesen 11 km-t tettünk meg gyalog. Pénteken az iskolába vártunk vendégeket. Gyertyát öntöttünk és mézeskalácsot díszítettünk.

Fábrikné Király Klára igazgató