Ökumenikus imaóra a Miskolci Egyetemen

 

 

Immár hagyományosan, a Miskolci Egyetem díszaulájában tartották az ökumenikus imahetet lezáró kiemelt imaalkalmat január 21-én.  A  keresztény egyházak vezetői egy-egy igeolvasást követően rövid prédikációkban szóltak a megjelentekhez.

Dr. Orosz Atanáz görög katolikus püspök úgy fogalmazott, az egyéni és csoportos sérelmek folyamatos felhánytorgatása helyett, a jelenbe és a jövőbe kell tekinteni, hiszen nem az a fontos hogy ki miben tett rosszat másokkal, hanem az, hogy a gondviselő Isten a jót hozza ki a történelmi eseményekből, utalva az ökumenikus közeledésre. Ennek építése és erősítése minden keresztény feladata a jövőben – tette hozzá.

 

 

Csomós József református püspök rámutatott: "Dávid engedelmes szívet kért az Istentől uralkodása kezdetén. Ez az, amin keresztül az Isten békét és igazságot hoz a földre. Ez a szövetség minket is összehoz, ebben az ember eszközzé válhat, hogy az Isten jóra fordítsa mindazt, amit az ember rosszul gondolt."

 

 

Ternyák Csaba egri érsek elmondta, fontos, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is; mint ahogy Szent János apostolnak elég volt ahhoz egy pillantás az üres sírra, hogy lásson és higgyen.

„János hűséges, kitartó szeretete volt az a titok, amely megtisztította látását. Nem véletlen, hogy ő volt az is, aki mindvégig kitartott Jézus mellett. Amikor a többiek félelmükben elmenekültek, ő akkor is vele maradt, még a kereszt alatt is. Ez a János apostol, ma –hallottuk – azt ajánlja nekünk, hogy szeretettel tekintsünk egymásra, és ismerjük fel a másikban a benne lakó Krisztust. Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.”

 

 

Dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök beszédében kiemelte, a történelem azt mutatja, hogy sokszor nincs egység, és közös akarat az emberek között, de vannak példák az összefogásra is, megemlítve 1956-ot, és 1989-et. Mint fogalmazott, 2017 is lehet egy ilyen év, ha az egyházak példát adnak az összefogásra. Azért kell ezt megtennünk, mert Jézus erre tanít minket –utalt a megváltó egységért imádkozó szavaira.

 

 

Az imaóra végén az olaszországi busz tragédia áldozataiért, és hozzátartozóikért is imádkoztak a hívek.

Mentés