Összefogás a Teremtésvédelmi napon Szerencsen

 

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium nagy örömmel csatlakozott a Ferenc pápa által meghirdetett Teremtésvédelmi Naphoz.
 
Jancsovszki Máté a gimnázium földrajz szakos középiskolai tanára küldött fényképes beszámolót:

 

 

"A Ferenc pápa által Laudato si’ kezdetű, az Isten által teremtett világ gondozásáról szóló enciklikájának szellemében, Ternyák Csaba egri érsek kezdeményezésére a Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium iskolavezetősége, 13 pedagógusa, valamint több mint 100 tanulója nagy örömmel és aktivitással vettek részt az önkéntes segítségen alapuló Egyházmegyei Teremtésvédelmi Napon.  Az eseményen részt vettek a szerencsi Polgármesteri Hivatal dolgozói, valamint a Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás munkatársai is, melyet Koncz Ferenc polgármester úr szavai nyitottak meg.

A program célja, hogy a diákok együtt tisztítsák meg környezetük egy szegletét, így gondoskodva az Isten által teremtett világ védelméről, továbbá hogy beszélgessenek korunk emberének felelősségéről és a fenntartható világ lehetőségeiről napjainkban.

 

 

A gyerekeknek érezniük kell azt, hogy közös otthonunk megvédése nem ismer halasztást, ez egy olyan sürgető kihívás, mellyel a kor emberének mihamarabb szembe kell néznie. Az emberiségnek még nem járt le az ideje, s ha mindannyian, együtt, összefogva teszünk környezetünkért, akkor azt sikerülhet megóvnunk, de minden bizonnyal élhetőbbé tennünk.

Éppen ezért szeretném megköszönni a felhívásra reagáló diákoknak és kollégáknak, valamint a többi résztvevőnek aktív részvételüket, melynek eredményeként megtisztítottuk a Gimnázium udvarát, valamint a Római Katolikus Plébánia környékét."

 

 

 

Mentés