Rendhagyó tanévnyitó a gyöngyösi Bottyánban

(A képre kattintva galéria nyílik!)

"Egy iskola életében a tanévnyitó ünnepség mindig kiemelkedő esemény: a szünidő végét jelzi, egyben egy új, izgalmas időszak kezdetét is jelenti. A gyöngyösi Bottyánban a 2019/2020-as tanévnyitó a szokottnál is ünnepélyesebb és rendhagyóbb volt. Köszönhető ez annak, hogy két, a gyöngyösi ipari parkban működő cég magára vállalta egy-egy tantermünk felújítását. A VAMAV Kft. és a P&G Hyginett Kft. 4-4 millió forintot fektetett a tantermek felújításán keresztül az oktatásba, a diákokba, a jövő sikeres, bottyános végzettséggel rendelkező dolgozóiba, a jövőnkbe.

A tanévnyitó ünnepség és a szentmise után a fenntartónkat képviselő Balog Gyula plébános a városvezetők, a Heves Megyei Kormányhivatal és az Iparkamara, partnercégeink vezetői és képviselői és természetesen a két adományozó cég vezetőinek jelenlétében megáldotta a két tantermet, amit a diákok azonnal birtokba is vettek.

Köszönjük a két cégnek, hogy támogatásukkal újabb két tantermünkben tudtunk 21. századi körülményeket teremteni az itt tanuló diákok számára" – írta beszámolójában Benyovszky Péter igazgató.