Somodi János gyémántmiséje Horton

Somodi János címzetes kanonok, nyugalmazott plébános, június 21-én, vasárnap ünnepelte gyémántmiséjét, volt hívei körében Horton. A horti és a csányi hívek jelenlétében bemutatott szentmisén Mándy Zoltán plébános, Ternyák Csaba egri érsek köszöntését tolmácsolva, pápai áldást adott át az ünnepeltnek.

A szép számban megjelent hívek a szentmisét követően a plébánián személyes jókívánságaikat is elmondhatták – egykori, szeretett plébánosuknak, aki derűs jókedvvel fogadta a köszöntéseket.

Ugyanígy az ünnepi tortát is, amely az egri bazilika főoltárképét ábrázolta.