Szent Erzsébet szentté avatásának 782. évfordulója Sárospatakon - KÉPGALÉRIÁVAL BŐVÜLT!

(IDE KATTINTVA kattintva galéria nyílik!)

Szent Erzsébet szentté avatásának 782. évfordulójára emlékeztek pünkösdhétfőn Sárospatakon.

Az imanap programját rózsafüzér imádság nyitotta, majd a köszöntőket követően a fatimai jelenésekről illetve Szent Erzsébet gyermekekhez való odafordulásáról volt hallható egy-egy rövid előadás. Az ünnepi szentmisét Dominik Duka bíboros, prágai érsek mutatta be, akit a szertartás kezdetén Ternyák Csaba egri érsek köszöntött. Dominik Duka szentbeszéde kezdetén azt a kort idézte fel, amelyben Szent Erzsébet élt, ahogyan fogalmazott a keresztény és egyben a nyugati civilizáció kezdetének, a katedrálisoknak és az egyetemeknek az időszaka ez.

 

 

A mai ember elutasítja a hitet, az értelmet és a természetes jogot. Az eredmény a relativizmus, az erkölcsi válság, és az iskolai képzés felbomlasztása. Szent Erzsébet olyan szellemiséget teremtett, ami mind a mai napig érezhető.

 "Szent Erzsébet a nők azon világához tartozik, akik együtt alakították ki ezt a korszakot. A misztikusokhoz, a szellemi élet tanítónőihez, akik Helfta kolostorában egyetemi mesterek - Hackeborni Szent Mechtild, Nagy Szent Gertrúd, Magdeburgi Szent Mechtild. Ők mind szellemi befolyásukkal uralták a társadalom spiritualitását."

"A mi nyugati keresztény civilizációnkból és kultúránkból származó elveink azok, melyek nélkül lehetetlen kontinensünk és nemzeteink jövőjét folytatnunk" – mondta Dominik Duka.

A pünkösdhétfői ünnep délután is folytatódott  szentségimádással és a miskolci Fráter Kórus koncertjével.