Ascensio Domini – a húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepeljük, hogy kereszthalála és feltámadása után negyven nappal mennybe ment Krisztus Urunk. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte.

Áldozócsütörtök vagy áldozónap húsvét után a negyvenedik nap; 1918-ig ekkor zárult a húsvéti szentáldozás ideje, ebből ered az ünnepnap egyedülálló, magyar néve: áldozócsütörtök. Jelenleg pünkösd vasárnapján az esti szentmiséig tart a húsvéti idő.

Urunk mennybemenetelét az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte. De ekkortól a Szentírásból ismert húsvét utáni negyvenedik napra került. Így a nyugati kereszténységben legkorábbi lehetséges dátuma április 30, a legkésőbbi június 3.

A XII. századtó kezdett elterjedni az ünnephez kapcsolódó körmenet szokása. A középkori és kora újkori Magyarországon szokás volt, hogy az áldozócsütörtöki misén a mennybemenő Krisztust ábrázoló szobrot kötelekkel felhúzták a templom mennyezetéig.

Liturgikus színe: a fehér. Az ünnep témáját az evangélikus liturgikus könyv így foglalja össze: „Isten jobbjára ült: közbenjár egyházáért.” Jézus Krisztus mennybemenetelének leírása az Újszövetségben három helyen szerepel: Márk evangéliuma 16. fejezetében, Lukács evangéliuma 24. fejezetében és az Apostolok Cselekedetei 1. fejezetében.

Szent Ágoston szerint az egész világon elterjedt ünnep. Az Úr utolsó rendelkezéseit, a Vígasztaló megigérését és a menybemenetelt beszéli el a liturgia.

„Feltámadásod, Uram, a mi reménységünk, Mennybemeneteled a mi megdicsőülésünk... Add, hogy veled együtt mi is a mennybe menjünk, és szívünk hozzád emelkedjék. De azt is add meg, hogy fölemelkedve ne váljunk gőgössé, se ne bizakodjunk el erényeink miatt, mintha a mi tulajdonunk volna. Add, hogy a szívünk a magasban legyen, de melletted, mert a szív felemelése, de nem tehozzád, az kevélység, hozzád emelése viszont biztonság. Te, aki fölmentél a mennybe, menedékünk lettél...” (Szent Ágoston)

Magyar Kurír