Veni Sancte Jászberényben



Veni Sancte a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban Iskolánk a nagy tanulói létszámra és a vírushelyzetre való tekintettel három részben tartotta a 2020/2021-es tanév megnyitóját, és szentmisében kérte a Szentlélek segítségét az előttünk álló tanévre. Vasárnap a gimnazisták tanévnyitója volt a Ferences Templomban, majd kedden az alsó és felső tagozatos diákjaink a Nagyboldogasszony Főtemplomban vettek részt Veni Sancte szentmisén és ünnepélyes tanévnyitón. A tanévet mindhárom korosztály részére dr. Novák István főigazgató atya nyitotta meg. A tanévnyitó szentmiséket Szántó József főesperes apátplébános atya, valamint Soltész Ádám káplán atya celebrálta. Főigazgató atya tanévnyitó beszédében kihangsúlyozta, hogy ez a tanév jóval nehezebb lesz mint az eddigiek. Három fontos fogalmat emelt ki, amely végig kell hogy kísérje a tanévünket. A Hit az Istenben való hitre vonatkozik. A Tudás, ami azt jelenti, hogy most van lehetőség bepótolni az előző tanév vírushelyzet okozta lemaradásait. Végül a Fegyelem, amely sok mindenre kötelez minket. Tanévnyitónkon hagyomány, hogy főigazgató atya megáldja az első osztályosok iskolatáskáját. Ezt követően megköszönte dr. Hild Ágnes leköszönő szülői munkaközösség vezető több éves munkáját. A virágcsokrot és az ajándékkosarat Demeter Sándor igazgató úr és Muhariné Mészáros Katalin igazgatóhelyettes asszony adták át. Az ünnepség végén a főigazgató atya a „Ne hagyjuk a templomot és az iskolát”idézettel nyitotta meg a 2020/2021-es tanévet.

 

Schultüte”, azaz iskolacsomag az elsőseknek az első napon.
Donkó-Németh Nóra tanárnő a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1.a osztály osztályfőnöke (német kéttanítási nyelvű osztály) hagyományteremtő szándékkal hívta életre ezt az igazán kedves német szokást. Az elsősök az első tanítási napon egy kis ajándékcsomagot kapnak. Ez nem más mint egy díszesen kialakított óriási papírtölcsér, mely csupa olyan dolgot rejt ami hasznos és persze finom is egy első osztályos kisgyereknek. Van benne ceruza, radír, órarend, és persze édesség. A gyerekek nagy izgalommal bontották ki a színpompás papírtölcséreket, és örömmel fogadták a benne rejlő ajándékokat. Egy kedves kis német jókívánság szerepelt minden ajándékcsomagon, melyet persze elolvasni még nem tudtak, de a mellete szereplő egy-egy kis állatfigura már ráirányította a figyelmüket. „Endlich Schulkind! Ich wünsche dir einen wunderschönen Schulart und freue mich auf die gemeinsame Zeit mit dir!”
 

Kelemen Csilla