Köszöntő

Az Egri Főegyházmegyét Szent István király alapította 1004-ben. Jelenleg három három közigazgatási területi egységre terjed ki, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékre és Jász-Nagykun-Szolnok megye nagy részére. Szervezeti felépítésében négy főesperesség és ezeken belül 19 esperesség található a hozzájuk tartozó plébániákkal és templomokkal. Legfőbb küldetésünknek tartjuk Jézus Krisztus evangéliumának felszabadító üzenetét eljuttatni minden itt élő emberhez.   A hit örömét, békéjét és vigaszát kínáljuk fel azoknak akik nyitottak arra, hogy közösségben is keressék Istent, és élő kapcsolatra lépjenek az egyházzal. Azért szeretnénk megismerteti minden érdeklődővel Jézus Krisztust, mert ő az, aki a legtöbbet tudja Istenről.

Egyre inkább olyan missziós egyházzá szeretnénk válni, amely képes úgy hirdeti az evangéliumot, mintha egy lakomára hívná meg az embereket, ahol mindenkit vár a terített asztal. Azt szeretnénk, ha minél több ember felismerné, hogy ez az út vezet az igazi boldogságra. Célunk olyan közösségek építése, amelyek képesek az Istennel való élet örömét megvalósítani. Ez a fő feladatunk, ez ad értelmet életünknek és szolgálatunknak. Vannak, akik úgy kötelezik el magukat a katolikus egyházban, hogy új életformára is vállalkoznak, amikor papként, szerzetesként, vagy szerzetesnőként szolgálják Isten és az egyházat. Mások a világban élve törekszenek arra, hogy az evangélium tanácsait beépítsék mindennapjaikba.

Istenre és a lelki értékekre szeretnénk a figyelmet ráirányítani. Ezt a célt tartjuk szem előtt, amikor elmélkedünk és szemlélődünk, amikor imádkozunk és istentiszteletet tartunk. Ez vezet bennünket amikor iskolákat tartunk fenn vagy ifjúsággal foglalkozunk, amikor időseket és betegeket gondozzuk vagy szegényeket szolgálunk. Ezért tartjuk fontosnak, hogy az érdeklődőknek bemutassuk szellemi és kulturális értékeinket.

 

 

Ternyák Csaba

egri érsek