Nagyon népszerű az egri katolikus egyetem

15%-kal emelkedett az Eszterházyra jelentkezők száma

Az országos adatokat és a tavalyi rekordszámú jelentkezési számokat is felülmúlta az idei felvételi eljárásban az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, több mint 12 ezer jelentkezés érkezett az egri és a jászberényi campusra.

diplomaosztó

A hazai felsőoktatási intézményekbe 2023-ban 126 ezren adtak be jelentkezést, míg 2024-ben 121 ezer fő felvételizett - számoltak be az eljárás eredményeiről tartott sajtótájékoztatón Budapesten. Elhangzott, a korábbinál sokkal több fiatal választotta a pedagógusképzést, valamint tovább növekedett a vidéki egyetemekre jelentkezők száma is. 

Ezt bizonyítja az is, hogy az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet a tavalyihoz képest 15%-kal többen jelölték meg első helyen az idei felvételi eljárásban, pontosan 3838-an.

A legnépszerűbbek továbbra is az intézmény pedagógusképzései, a jelentkezők fele ezen a területen kíván továbbtanulni, de igen keresettek a gazdaságtudományi, az informatikai, a művészeti és a sporttudományi szakok is.

Az elsőhelyes jelentkezők közül mintegy 2,5 ezren alapszakra, mesterfokozatot nyújtó képzésekre pedig több mint 1100-an nyújtottak be jelentkezést. Mindemelett jelentősen nőtt a levelező tagozaton, azaz a munka mellett tanulni vágyók száma is.

A felvételizők március 25-től július 10-ig tölthetik fel a még hiányzó dokumentumaikat a rendszerbe, és ugyaneddig módosíthatják a megjelölt szakok sorrendjét is.  A ponthatárokat várhatóan július 24-én állapítják meg, a Pont ott partit pedig idén egy vidéki helyszínen szervezik meg.

https://uni-eszterhazy.hu