A keresztény egyházak missziója a XXI. században

IMG_5628(1) (1)

A keresztény egyházak missziója a XXI. században címmel szerveztek vallásközi konferenciát Tihanyban, a rendezvényen a kor kihívásairól, a közösségek helyzetéről, az ifjúság megszólításáról, a megújulás lehetőségeiről és a média használatáról tanácskoztak a történelmi egyházak, a szerzetesrendek képviselői és a világi munkatársak.

A programot a Tihanyi Bencés Apátság a Miniszterelnökséggel közösen szervezte.

Mihályi Norbert Jeromos, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés perjelség perjele köszöntőjében elmondta, 2014. óta szervezik ezeket a találkozókat, s ez jól kifejezi az 1000 éve tartó bencés misszió mibenlétét, mely minden korban másképpen, de ugyanazt fejezi ki, Krisztus tanújának lenne.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, Magyarországon  - több más európai országtól eltérően – bárki felvállalhatja kereszténységét, s a közéleti szereplőknek nem kell emiatt retorzióra számítaniuk.  Magyarországon, Európában és az egész világon feladatunk van, a mi fegyverünk a kereszténység, s célunk, hogy imádságunkkal is a békét szolgáljuk.

Michael Wallace Banach apostoli nuncius levélben köszöntötte a konferenciát.  A program mottójára utalva – „…tegyetek tanítványommá minden népet…” (Mt 28,19) – úgy fogalmazott: Jézus mindannyiunkat küld, hogy hirdessük szeretetét. Az egyházaknak közösen kell cselekedniük, hiszen Jézus is kettesével indította útra tanítványait.

 

Csodálatos egység tanúi lehettünk az elmúlt időszak beszélgetéseit hallgatva – összegezte a konferencia második napján Korzenszky Richárd, a Magyar Bencés Kongregáció Szent Ányos Bencés perjelség emeritus perjele a közös reggeli áhitaton.

Dr. Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, evangélikus lelkész Izajás próféta nyomán Isten kegyelmének kiapadhatatlan forrásáról elmélkedett, elmondta, ez minden korban, napjainkban is érzékelhető, hiszen az Úr elhalmoz áldásával. A Szentírásban a hálaadó énekek Isten megváltott népének hitét fejezik ki. Jézus Krisztus gyülekezeteinek megvannak továbbra is a gondjai, de a vigasztalás ezt felülmúlja, hiszen Jézus Krisztussal és általa kincsekhez jutottuk, ilyen az öröm, a békesség és a szabadság.

Varga László,  a Kaposvári Egyházmegye püspöke egyház jövőjéről szóló előadásában úgy fogalmazott: a relativizmus  diktatúrájában élünk. Ezért a létező abszolút igazságról kell tanúságot tennünk. Az egyház küldetése, hogy irgalmassággal forduljon  mindenki felé, különösen azok felé, akik a perifériára szorultak.  A keresztények hite, reménye és szeretete krízisben van. Korunk a tudás és a tudomány igézetében él, ezért Isten nekünk szavát kell minden más elé helyeznünk, a hitből táplálkozva. Az igazi remény felmutatása a feladatunk, tudatva, hogy a mi hazánk a mennyben van. A szeretet pedig létünk forrása. A püspök elmondta még: az egyház mindennapjaihoz hozzátartozik a szinodális folyamat, a találkozás, az ökumené.

Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke visszaemlékezett a konferenciasorozat 10 évvel ezelőtt történt indítására, elmondta: az egyház megújulása vagy közös, vagy nem megújulás. Az egyház megújulása a megrendüléssel kezdődik, s tudnunk kell, hogy Isten kezében tartja életünket, mert a világnak pásztorra van szüksége. Az egyház nem önmagáért újul meg, hanem a világért. Fontos mindebben a kommunikáció, melynek lényege, hogy kétirányú, s ebben egymást részesítjük valamiben, úgy, hogy minden szavunkat az evangélium üzenetein át szűrjük. A lényeg a hiteles, örömteli életek, családok, közösségek tanúságtétele, az intézményrendszer csupán eszköz céljaink megvalósítására.

A program összegzéseként Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a konferencia jelmondatául választott missziós parancs jegyében szervezett találkozó igazolta, hogy nem vagyunk egyedül. A felekezeti határok nem szabnak korlátot a munkának, az összefogásnak. Minden egyes tárgyalt területen hallhattak a résztvevők tanúságtételeket, megismerhették az élő példákat és azt is, hogy milyen nehézségekkel kell szembesülni időről-időre.  Mindezek az elkövetkező időszakra jó példákat és megerősítést, erőforrást adtak. A politikus köszönetet mondott a konferencia résztvevőinek, előadóinak, közreműködőinek és a szervezés sikerén fáradozóknak.

 

Bérczessy András