
„Aki könyörül a szegényen, az az Úrnak ad kölcsön, és ő megfizeti jótettét.” (Péld 19,17)
"A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (Gal 6,9-10) A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola Karitász Junior csapata az idei tanévben is meghirdette az „Angyalbatyu” elnevezésű ajándékgyűjtő akciót. A gyűjtés célja a rászoruló gyermekek karácsonyának boldogabbá tétele volt. A jó szándékú összefogás eredményeként tagiskolánkkal közösen 76 doboznyi felajánlást sikerült összegyűjteni, melyek jó állapotú ruhaneműket, játékokat, piperecikkeket és édességet tartalmaztak. Az adományok átadására december 15-én került sor a Felsőzsolcai Szent István Katolikus Általános Iskolában.

Intézményünket Kalóné Papp Krisztina igazgató asszony, Hajnalné Sára Orsolya pedagógus, a Karitász Junior csoport hat tanulója és vezetőjük Betecz Nikolett tanító néni képviselte. Hálás szívvel köszönjük Bereczné Szűcs Mónkia igazgató és Váraljai Diána igazgatóhelyettes asszonyoknak, a pedagógusoknak és a gyerekeknek a szeretettel teli fogadtatást és a szívélyes vendéglátást. Szeretet és melegség járta át a lelkünket az ott töltött idő alatt. Hálával tartozunk azoknak a szülőknek, gyermekeknek és kollégáknak, akik az adománygyűjtő akcióban részt vettek és segítették szebbé tenni a rászorulók számára az ünnepet. Köszönetünket fejezzük ki továbbá Mezőnyárád Község Önkormányzatának, hogy segítségünkre voltak az adományok elszállításában. „Aki könyörül a szegényen, az az Úrnak ad kölcsön, és ő megfizeti jótettét.” (Péld 19,17) A Jóisten bőséges áldása kísérje a jó szándékú adakozókat és családjaikat!
- beküldött hír -
Szöveg és fotó: Berecz Nikolett
| HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 |