A nagyszülők és idősek világnapja a remény finom, apró jele

nagyszulokésidősek_kép

Ferenc pápa kezdeményezésére immár harmadik alkalommal ünnepeljük világszerte a nagyszülőket, időseket.

A Szentatya 2021. januárjában jelentette be, hogy bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját, melyet Szent Joachim és Szent Anna liturgikus emléknapjához közel, július negyedik vasárnapján ünnepel az Egyház. Idén július 23-án lesz a nagyszülők és idősek világnapja. Ebből az alkalomból és a lisszaboni ifjúsági világtalálkozóhoz kapcsolódva Ferenc pápa arra buzdítja a fiatalokat és időseket egyaránt, hogy keressék egymást, imádkozzanak egymásért:

Szép az, hogy idén közel esik egymáshoz a nagyszülők és idősek világnapja, valamint az ifjúsági világnap; mindkettőnek a témája Mária „sietsége” (vö. Lk 1,39) Erzsébet meglátogatásakor, s így ez a két világnap arra késztet bennünket, hogy a fiatalok és az idősek közötti kötelékről gondolkodjunk el. Az Úr reméli, hogy a fiatalok az idősekkel találkozva elfogadják a meghívást az emlékezet őrzésére, és rajtuk keresztül felismerik annak ajándékát, hogy egy nagyobb történelemhez tartoznak. Egy idősebb ember barátsága segít a fiatalnak, hogy ne szűkítse életét a jelenre, és ne feledje, hogy nem minden az ő képességein múlik. Az idősebbek számára pedig egy fiatal jelenléte reményt ad arra, hogy amit megéltek, nem vész el, és álmaik megvalósulnak. Röviden: Mária látogatása Erzsébetnél és annak tudata, hogy az Úr irgalma nemzedékről nemzedékre száll, megmutatja, hogy egyedül nem boldogulhatunk – sőt, nem is üdvözülhetünk –, és hogy Isten működése mindig az egészben, egy nép történelmében nyilvánul meg. Mária maga mondja ezt a Magnificatban, amikor ujjong Istenben, aki új és meglepő csodákat művel, hűségesen Ábrahámnak tett ígéretéhez (vö. Lk 1,51–55).
...
A nagyszülők és idősek világnapja a remény finom, apró jele akar lenni számukra és az egész Egyház számára. Ezért ismételten arra kérek mindenkit – az egyházmegyéket, az egyházközségeket, az egyesületeket, a közösségeket –, hogy ünnepeljék meg ezt a világnapot, a fiatalok és idősek újbóli találkozásának túláradó örömét helyezve a középpontba. Nektek, fiatalok, akik Lisszabonba készültök, vagy akik lakóhelyeteken fogjátok ünnepelni az ifjúsági világnapot, azt szeretném mondani: mielőtt elindultok, látogassátok meg nagyszüleiteket, látogassatok meg egy magányos idős embert! Az ő imája védelmez majd benneteket, és szívetekben magatokkal viszitek majd annak a találkozásnak az áldását. Titeket, idősek, pedig arra kérlek, hogy kísérjétek imáitokkal a fiatalokat, akik az ifjúsági világnapra készülnek.

Emlékeztessük a fiatalokat és az időseket a párbeszéd fontosságára, Isten szeretetprojektjére, amely átfogja a múltat, a jelent és a jövőt, átöleli és összeköti a nemzedékeket!

Az ünnephez kapcsolódó pasztorális anyagok elérhetősége:

https://csaladegyhaz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Pasztoralis-segedlet-nagyszulok-es-idosek-3.-vilagnapja-2023-07-23-2.pdf

https://csaladegyhaz.hu/wp-content/uploads/2023/06/IMALAP_NIV_2023-magyar.pdf

https://csaladegyhaz.hu/wp-content/uploads/2023/06/Card.pdf
https://csaladegyhaz.hu/te-kit-latogatsz-meg/