„a Szentlélek a szeretet közös nyelvét adta nekünk” – ministránstalálkozót tartottak Sárospatakon

DSC_4925

Sárospatakon tartották az Egri Főegyházmegye ministránstalálkozóját 2024. május 20-án, Pünkösdhétfőn.

DSC_5077

A bodrogparti szabadtéri szentmise kezdetén Aros János polgármester köszöntötte  Ternyák Csaba egri érseket és a zarándokokat. Elmondta: idén 30. alkalommal rendezték meg a Szent Erzsébet napokat, Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának ünnepén.

DSC_5002

Bereczkei Miklós plébános köszöntőjében elmondta: Mária, az Egyház anyja felé fordítjuk tekintetünket , akit Ferenc pápa magyarországi látogatása idején az Evangélium fénylő kövének nevezett.

DSC_4948

A főpásztor különleges ünnepnek nevezte e napot, amikor Máriára, a „második Évára” emlékezünk, aki igent mondott Isten tervére.

DSC_4980

Szent Erzsébet városában az ő szolgáló szeretetéről is elmélkedünk, s hozzá hasonlóan szolgálnak Isten oltáránál a ministránsok, akiket most találkozóra hívott.

DSC_4937-1

Dr. Michał Bartosz Muszyński, a Redemptoris Mater Egyházmegyei Missziós Szeminárium rektora tanításában a pünkösdi nyelvcsodáról elmélkedve úgy fogalmazott: a Szentlélek a szeretet közös nyelvét adta nekünk, az Egyháznak. Tegnap az Egyház születését ünnepeltük, ma pedig az Egyház Anyjának ünnepét tartjuk.  Isten nem hagyja az embert a bűnben – tudhatjuk a Szentírásból, hiszen már az első emberpár bűnbeesésekor megígérte az Úr, hogy lesz egy asszony, aki széttiporja majd a kígyót.

DSC_5032

Isten nem hagy egyedül bennünket, Szűz Mária édesanyaként mindig velünk van, miként az apostolokkal is együtt volt. S most itt van az apostolok utódja is, az érsek, s vele a papok, a ministránsok, közösségben vagyunk– tette hozzá. Ránk is vár Isten országa.

DSC_5035

Szent Erzsébet a megdicsőült Egyházban Isten trónjánál állhat, s vele még sokak, akik teljesítették Isten akaratát, közöttük Csepellényi György vértanú. Hamarosan a legszebb lakomán, a Bárány lakomáján veszünk részt, melyben Jézus Krisztus saját magával tölt be bennünket, hogy rajtunk keresztül jelenjen meg ezen a világon – zárta szentbeszédét a rektor.

DSC_5155

Ternyák érsek a szentmise végén az elköteleződés fontosságáról beszélt, buzdítva mindenkit, hogy imádkozzanak hivatásokért. 

DSC_4983 bélyeg

A főpásztor megáldotta a zarándokokat, majd körmenetet tartottak Szent Erzsébet ereklyéjével.

DSC_4965

Bérczessy András