Az Eucharisztia az evangelizáció forrása és csúcspontja címmel júniusban is folytatódott az elsőcsütörtöki szentmise sorozat katekézissel és szentségimádással. Június 4-én a Dobó téri Szent Antal Minorita templomba várták a híveket, ahol a szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be és dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora mondott tanítást.

Egy hónapja az egri szeminárium kápolnájában a kispapokkal, néhány paptestvérrel és  a virtuálisan bekapcsolódó hívekkel, voltunk együtt, akik közül sokan most itt vannak valóságosan is – mondta a szentmise elején köszöntőjében a főpásztor. Elmondta: öröm ez a mai nap, különösen azért, mert Jézus Krisztusnak, az Örök Főpapnak az ünnepe van. Ez az új ünnep felhívja a figyelmünket arra, hogy az Eucharisztiában találjuk meg az erősítő közös forrást, amely mindenki számára a boldogságot, örömöt, békességet adja, akkor is, amikor az elmúlt 100 évre visszatekintve arra gondolhatunk, hogy milyen sorstragédiák érték népünket. Mi mégis előre akarunk tekinteni. Nem annyira a szomorúság az, ami eltölti  a szívünket, hanem inkább a hála, hogy minden nehézség, minden sorscsapás ellenére népünk megmaradt és mindig voltak és vagyunk olyanok, akik hűségesen kitartunk Jézus Krisztus, az Örök Főpap mellett.  Akinek a testével és vérével táplálkozunk, megerősödünk, aki fontos számunkra. Ma este is őbenne találjuk meg örömünket és vigaszunkat.

A mai nap, mely nemzeti összetartozásunknak is ünnepe, örömmel tölt el bennünket, mert érezzük azt, hogy Jézus Krisztushoz való tartozásunk, kapcsolódásunk egymással is összeköt bennünket. Adja Isten, hogy ez az öröm soha ne csapjon át szomorúságba! És amikor visszatekintünk és szomorúan állapítjuk meg mégis a veszteségeinket, akkor merjünk Ferenc pápa szavaiból erőforrást meríteni, hogy a Szűzanya segítségével fonjuk össze a jövő szálait, hogy a körülöttünk élő népeknek legyen bátorságunk, erőnk békejobbot nyújtani, hogy együtt tudjunk egy szebb, közös jövőt építeni. Ehhez kérjük Jézus Krisztus, az Örök Főpap kegyelmét.

Dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora tanításában elmondta, a katolikus keresztények életében az Eucharisztia három formában van jelen: a szentmise, a szentáldozás és a szentségimádás által. Ha megkérdeznék tőlünk, hogy ezek közül melyik a legfontosabb, remélhetőleg mindannyian azt válaszolnánk, hogy a szentmise. Mert hallottuk, hogy az utolsó vacsorán Jézus azt mondta: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”. Az Élet Kenyeréről szóló beszédében pedig így figyelmeztet: „ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” Nyilvánvaló, hogy az Eucharisztia szentsége elsősorban a szentmisét jelenti, amelyhez hozzátartozik a szentáldozás. Hittel valljuk és remélhetőleg már meg is tapasztaltuk, hogy a szentmise és a szentáldozás megerősíti a hitünket és Krisztussal való életközösségünket. A Megváltó Jézus, mint az Élet Kenyere, a szentáldozás által képessé tesz bennünket arra, hogy gyengeségeink ellenére is Isten törvényei és Jézus tanítása szerint tudjunk élni.

Az eucharisztikus lelkiség másik fontos jele és eszköze napjainkban a szentmisén kívüli szentségimádás, mely egyre több templomban megjelent és új formák is kialakultak, melyek a fiatalok körében is népszerűek. Több templomban is tartottak olyan tanfolyamot, mely a Szentségimádás iskolája nevet kapta. Ez is jelzi, hogy szükségünk van arra, hogy megtaláljuk a helyes módszereket. Vannak, akik összetévesztik a szentségimádást a beszéd és gondolat nélküli keleti meditációval. Ne feledjük, hogy az elnevezés is mutatja, imádásról van szó és nem egy meditációs gyakorlatról. Nyilvánvaló, hogy meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt: olykor elcsendesedve forduljunk Jézushoz, máskor pedig közösségben és élő szóval is kifejezzük imádatunkat. Nem lenne helyes, ha keresztény hitünk szóban is megfogalmazható igazságai helyett csak tartalom nélküli megnyugtató érzésekre használnánk a szentségimádást. A szentségimádás másik szokása a szentséglátogatás, amikor be-be térünk egy templomba egy pár percre, köszönteni az Oltáriszentségben közöttünk maradt Jézust.

A tanítás folytatásában a szentségimádás történetéből kiindulva a pápai megnyilatkozásokon keresztül mutatta be dr. Dolhai Lajos a szentmise és a szentségimádás benső, lényegi és elválaszthatatlan kapcsolatát.

Jézus szentségi, de valóságos jelenlétéből következik, hogy az Eucharisztiában jelen lévő Krisztusnak kijár a tiszteletnek az a formája, amit imádásnak nevezünk. Nekünk adja önmagát, az Isten fiával találkozunk. A szentmiséhez is hozzátartozik a szentségimádás, erre a liturgia is felhívja a figyelmet látható jelekkel is, amikor letérdelünk. XVI. Benedek pápa meglátása szerint a szentségimádás a szentáldozás személyes aspektusa, nem egyéb, mint az eucharisztikus ünneplés fejleménye, melyet a szentmisén kívüli szentségimádás elmélyít. Az első századokban ez nem volt szokás, a XIII. századtól vált általánossá a gondolat, hogy a szentségi Jézust imádni kell. IV. Orbán pápa az Eucharisztia tiszteletére vezette be az Úrnapja ünnepet. A reformáció után erősödött meg a szentségimádás szokása, mert a protestánsok nem vallják Jézus valóságos jelenlétét, s mi katolikusok éppen ezért igyekeztünk megvallani hitünket. 1881-től 4 évente megrendezzük a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, s ez gyümölcsözőnek bizonyult, mert így beleivódott a hívek lelkiségébe Jézus eucharisztikus jelenlétének tudata. A II. Vatikáni Zsinat után kezdett háttérbe szorulni a szentségimádás, főként Nyugat-Európában vannak olyan helyek, ahol teljesen kihalt ez a szokás. Szent VI. Pál pápa körlevélben foglalta össze ezért a szentségimádással kapcsolatos tanítást, mely a szentáldozás és a szentségimádás egyensúlyáról szólt. A szentségimádásnak vannak egyéb céljai is: neveli erkölcseinket, erősíti a gyengéket, vigasztalja a szomorkodókat, hogy mindenki szelíd és alázatos szívű legyen, Krisztus példáján. A száz éve született Szent II. János Pál  pápa a szentségimádásról, mint az életszentség kimeríthetetlen forrásáról beszél és emlékeztet arra, hogy az Eucharisztia szentmisén kívüli tiszteletének felbecsülhetetlen értéke van az Egyház életében. A szentek példája is erre figyelmeztet bennünket.  Az Eucharisztia tiszteletének elsődleges formája tehát a szentmise. A szent pápa is arra rámutat, hogy az Eucharisztia imádása nem egy megközelíthetetlen, természetfeletti imádása, hanem Isten szeretetének imádása.

A szentségimádásnak sokszor az a célja, hogy a szentségi Jézus segítsen abban, hogy az imádságok által jobban tudatosítsuk Isten jelenlétét, de ez önmagában kevés. Azt a Fiút imádjuk, aki meghalt értünk és közbenjár értünk, a meghalt és feltámadt üdvözítő Jézus csodálatos jelenlétét imádjuk. Az Egyház szándéka szerint a szentségimádás a húsvéti titokban történő teljes részesedést segíti, s a hálaadás kegyelmét fokozza az egyház tagjaiban.

XVI. Benedek apostoli  buzdításában a közösségi szentségimádás fontosságára emlékeztet, akár a régi, akár az új formákról van szó. A szentmise, a szentáldozás és a szentségimádás nemcsak az egyes ember lelki tökéletességének épülését, hanem az Egyháznak, Krisztus titokzatos testének építését is szolgálja. Ez is volt a célja az elmúlt időszakban tartott elsőcsütörtöki együttléteknek – zárta tanítását dr. Dolhai Lajos.

A szentmisét közös szentségimádás követte.

 Bérczessy András

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert