Bemutatta Egerben Hasad a hajnal című legújabb könyvét Zsuffa Tünde író

02

Idén novemberben jelent meg Zsuffa Tünde írónő kilencedik könyve. A korábban írt Angyal a földi pokolban és a Híd közepén után ez a trilógia harmadik része. Az új kötet cselekménye az 1980-as évek Magyarországán játszódik, melynek alapjául saját életének emlékei is ihletet adtak. Motívációt adott az író számára továbbá egy 1985-ben Lakiteleken rendezett antológia est is, amely után a politikai rendszer retorziót alkalmazott a résztvevő költőkkel és hallgatósággal szemben.

01

A könyv azt is szeretné szemléltetni ezáltal, hogy az akkori Kádár-rendszerben milyen magas szinten szenvedett az elnyomástól a szabad gondolkodás és a kultúra. A könyvbemutatón Buda Péter teológiai tanár mondott rövid köszöntőt.

03

Úgy fogalmazott: aki követi Zsuffa Tünde munkásságát, az tudja, hogy az író egy-egy műve egyúttal önfeltárulkozás is. A programon közreműködött Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő is, aki felolvasásával színesítette a kötetbemutatót.

07

Az írónő a Szent István Televízió kérdésére válaszolva elmondta: ezt a könyvet egy felkiáltásnak szánom, annak a generációnak, aki már nem akar küzdeni, akinek már könnyebb olyan döntéseket hozni, hogy elmenekül a problémák elől. A Hasad a hajnal című könyvemmel valójában nem teszek mást, mint amit egész írói pályafutásom alatt teszek, hogy bemutatom azt, hogy a hitnek mekkora ereje van. Az, hogy milyen erő az, amikor valaki szereti a hazáját, és az az igazi hazaszeretet, ami az ember szívében van, és nem szlogenekként használja, hogy enélkül mennyire nem lehet élni, és az, hogy a hétköznap hőseinek állítsak emléket. – emelte ki.

06

Eger kapcsán elmondta: nagyon szeretem az itteni hálás közönséget, örömmel hozom el ide a fővárosi könyvbemutató után szinte azonnal minden megjelenő művemet. Most egy új arcomat ismerheti meg az itteni közönség, hiszen most az az író jött el, aki valójában elkezdett írni, és bevallom, hogy én most találtam vissza az igazi hangomhoz, mert ez az igazi Zsuffa Tünde, aki a XX. század küzdelmeit és történéseit nevén nevezi és a hősöknek emléket állít.

04

Domán Vivien, Federics Róbert