Az őszi lelkigyakorlat végén 2024. november 22-én az Egri Érseki Papnevelő Intézetben három papnövendék ölthette magára először a reverendát.
Krisztus Király vasárnapján Ternyák Csaba egri érsek négy lektort avatott a bazilikában.
A főpásztor szentbeszédében kifejtette: az evangélium Jézus és Pilátus találkozását idézi elénk, ez valójában két világ találkozása, s felvetődhet a kérdés, melyik a király és melyiknek van valódi hatalma? Jézustól azért félnek a hatalmasságok, mert ő az igazság, Isten Igazsága, a szeretet Igazsága, s az egyház ennek a letéteményese ma is. Az a feladata, hogy tanúságot tegyen erről minden korban, minden népnek, minden embernek.
Az érsek elmondta, régi szokás egyházmegyénkben, hogy kispapjaink Krisztus király ünnepén részesülnek a kisebb rendekben, ma négy testvérünket avatjuk lektorrá, ma értük szól az imádságunk, az ő hivatásuk áll a szemünk előtt. Így fordult hozzájuk: „kedves kispap testvérek, rólatok is szólnak ma azok a szavak, amelyeket a szent leckében olvastunk, mi pedig az ő népe és papságának részesei vagyunk. Vérével megváltott bűneinktől, s atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket. Övé a dicsőség és a hatalom, örökkön-örökké. Ámen. Köszönöm nektek, hogy miután ő kiválasztott titeket és meghallottátok hívó szavát, ti bátor és felnőtt döntéssel választottatok! Megválasztottátok Krisztust a ti királyotoknak.”
A főpásztor elmondta még, a lektorok arra kapnak megbízást, hogy az élő Isten szavának a szolgái legyenek, akiket az egyház hivatalosan is megbíz Isten igéjének szolgálatával és felolvasásával. Mindenki meghívást kap arra, hogy Krisztus királyságát megerősítse saját életében és a közösségben, s a szolgálat nagysága nem a ránkbízott feladat nagyságától függ, hanem attól, akinek szolgálunk. Ezért tehát mindannyiunk szolgálata egyaránt fontos, hiszen a legnagyobb Urat, a Királyok Királyát szolgáljuk!
Az érsek a hivatás elmélyítésére buzdította a papnövendékeket, s megköszönte Vízi János és Muszyński Michał Bartosz és Dolhai Lajos rektoroknak és a tanároknak a papnevelés területén végzett hűséges és áldozatos szolgálatot.
Bérczessy András
kép: Szent István Televízió - Federircs Róbert, Vozáry Róbert
HÉ | KE | SZE | CSÜ | PÉ | SZO | VA |
---|---|---|---|---|---|---|
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 1 |
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 |
Események