Elhunyt Dr. Garancsi László c. prépost, érd. főesperes, érseki tanácsos, ny. plébános

„Remélek az Úrban, benne remél lelkem, és bízom ígéretében. (Zsolt 129,5).”

Az Egri Főegyházmegye a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy

DR. GARANCSI LÁSZLÓ

c. prépost, érd. főesperes, érseki tanácsos, ny. plébános

életének 69., áldozópapságának 43. évében, 2023. szeptember 12-én a Miskolc Szentpéteri kapui Kórházban

szentségekkel megerősítve elhunyt.

Paptestvérünkért a szentmisét 2023. szeptember 20-án, szerdán 10.30-kor az encsi Szent Anna-templomban mutatjuk be,

majd ezt követően a helyi temetőben helyezzük sírba az örök élet reményében.

R.I.P.


Dr. Garancsi László Debrecenben született, 1955. 04. 21-én. Pappá 1981. 06. 20-án szentelték.

1981-től 1982-ig Monokon, 1982-ben Mádon, 1982 és 1983 között Sárospatakon, 1983-tól 1984-ig Sátoraljaújhelyen volt káplán. 1984 és 1995 között Hollóházán, 1995-től 2023-ig Encsen szolgált plébánosként. 2023-ban vonult nyugállományba.

Szolgálatát 2002-ben érseki tanácsosi, majd 2006-ban címzetes préposti címmel ismerték el.