A Szent István Rádió és Televízió mély megrendüléssel tudatja, hogy Simon György örökös főszerkesztő 2020. augusztus 8-án elhunyt.

Búcsúztatásáról a család szándéka szerint adunk tájékoztatást a későbbiekben.

Imádkozzunk lelki üdvéért! Nyugodjék békében!

Simon György az ELTE fizikus szakán végzett, választott szakterülete az akusztika volt. Csaknem harminc évig dolgozott ezen a területen a Pannónia Filmstúdiónál. Eközben akusztikus tervezőként számos hangstúdió, hangverseny- és színházterem létrejöttében vett részt. 2000 júliusában került a Magyar katolikus Rádió – Egerhez, a mai Szent István Rádió és Televízióhoz, még az első adásnap előtt. Itt technikusként, majd műszaki vezetői beosztásban tevékenykedett 2003 májusáig. Ekkor főszerkesztői megbízást kapott, melyet 2013. december 31-éig látott el. Ezt követően nyugdíjasként, havi egy-egy műsort készített Kávéház és Közelkép címmel. Örömmel vállalta ezt a feladatot, mely továbbra is a Szent István Rádióhoz kötötte. Országos és helyi szinten is számos elismeréssel jutaémazták újságírói munkáját.

A Keresztény Élet 2020. május 17-i számában, a Világiak az Egyházban rovatban, "Isten- és emberszolgálat az éteren át" címmel jelent meg egy interjú, melyben Czoborczy Bence beszélgetett vele életéről, hivatásáról, melyet a szerző engedélyével az alábbiakban olvashatnak:

"Hangját, műsorait egy ország ismeri. A Szent István Rádió és a Magyar Katolikus Rádió hallgatói rendszeresen találkozhatnak vele, s talán nem is gondolnák, hogy nyolc gyermek édesapja és huszonegy unoka nagypapája szól hozzájuk az éteren át. Életéről, hivatásáról kérdeztük Simon Györgyöt.

Mindenekelőtt hálás vagyok a Jóistennek, hogy gyermekkoromtól fogva segített, és csak olyan megpróbáltatások értek - és ezek sem voltak súlyosak -, melyekhez mindenkor megadta a szükséges erőt. Nagyon sokat köszönhetek jó szüleimnek, akik nagy szeretettel és türelemmel neveltek. Ma már mindketten odaátról imádkoznak értem. Édesapám a Földrengésvizsgáló Intézet vezetőjeként dolgozott. Példamutató volt számomra következetes, megingathatatlan kiállása, amely miatt bizony sokszor méltánytalan, negatív megkülönböztetésben volt része. Távol állt tőle, hogy elveiből egy jottányit is engedjen. Hitét gyakorló hívő katolikus volt. Édesanyám magyar-latin-olasz szakon végzett az egyetemen, de amint idősebbik bátyám megszületett, otthon maradt. Az ő vallásossága számomra örök példa. Amíg egészsége engedte, naponta vett részt szentmisén és áldozott. Végtelen türelemmel és kitartással mindig a megbékélést, a konfliktusok megoldását kereste.

Emlékszem arra a szinte apai szeretetre, ahogyan idősebbik bátyám nevelgetett minket. Fiatalabbik bátyám volt az, aki hihetetlen türelemmel viselte el nem mindig könnyű természetemet és mindenkivel szemben megvédett. Őt néhány évvel ezelőtt az Úr magához szólította.

Még nem voltam iskolás, amikor elkezdtem ministrálni. Jól emlékszem, hogy idősebbik testvérem tanította nekünk a szentmise latin válaszait. Az iskolai, templomi hitoktatáson kívül a velünk egykorú négy-öt fiatallal együtt részt vettünk az akkor ilyen formában szigorúan tiltott, lakásokon megtartott hittanórákon is. Hitem elmélyülésében nagyon sokat jelentett a templomi ifjúsági kórus. A próbákon nemcsak gyakoroltuk a soron következő vasárnap zenei anyagát, ha­ nem a kórusvezető ciszterci atya minden alkalommal rövid elmélkedést is tartott.

A kamaszkor némileg szokásos hitbeli kételkedései engem elkerültek. Ebben elsősorban a Jóisten segített, és azok a kiváló lelkipásztorok, akiket közelebbről megismerhettem. Elsőként Ruppert János atyát kell megemlítsem , aki rövid élete során későbbi feleségem családjának szinte mindennapos vendége volt. Halálos ágyán ő bíztatott, hogy házasodjunk össze, még mielőtt feleségem, Ágnes befejezi főiskolai tanulmányait. Így a diploma védésre már közösen készültünk. Feleségem is vallását gyakorló, hívő katolikus, ami nagy-nagy ajándék számomra. Sokat köszönhetünk Szabó Géza atyának is. Ö adott össze bennünket, és valamennyi gyermekünket ő keresztelte. Neki köszönhetem azt is, hogy a Szent István-bazilikában mind a mai napig a 10 órai nagymise asszisztenciájának résztvevője lehetek és áldoztathatok.

A középiskola elvégzése után az ELTE fizikus szakára jelentkeztem. Diplomám megszerzése után a Pannónia Filmstúdiónál - Magyarország akkor legnagyobb szinkronstúdiójánál és rajzfilmgyártó cégénél - kezdtem dolgozni választott szakterületemen, ahol 29 évet töltöttem el. Tulajdonosváltáskor, 2000 februárjában a cég valamennyi munkatársának felmondtak. Ez volt életem legnehezebb időszaka. Nagyon elkeseredtem, hogy 53 évesen munkanélküli lettem. Sok-sok keresgélés után végül is a Magyar Katolikus Rádió Egernél találtam munkát. Még a rádió elindulása előtt, 2000 nyarán kerültem oda. Itt először technikusi, majd műszaki vezetői beosztást töltöttem be. 2003 májusában nagy meglepetésemre főszerkesztői megbízást kaptam, melyet tíz éven keresztül láttam el. Sokféle feladatom volt a közéleti műsoroktól kezdve, az élő interaktív adásokon keresztül, a vallási műsorokig. A rádió műsoraiban mindig arra törekedtem, hogy ne csupán a hitüket gyakorló katolikusokhoz szóljunk, hanem a jó szándékú keresőkhöz is. Nagyon fontosnak tartottam, hogy a mindennapok történéseit a hívő ember szemével mutassuk be, és az életünk során felmerülő problémák megoldásához is hozzásegítsük hallgatóinkat. Főszerkesztői munkámban sokat segítettek fiatal, ambiciózus munkatársaim, akiknek szinte mindegyike koránál fogva a gyermekem lehetett volna. Ez alatt a tíz esztendő alatt hétfőtől péntekig, sokszor szombat délelőttig Egerben voltam, a családtól távol, hiszen ők velem együtt Budapesten laktak. Nagyon hálás vagyok feleségemnek, aki ezalatt egyedül állt helyt, és a rá háruló nem kevés többletfeladatot áldozatkészen ellátta. Akkor már mind a nyolc gyermekünk megvolt, a legkisebb nyolc éves. 2013 decemberében mentem nyugdíjba, de mind a mai napig dolgozom a rádiónak. Havi két portréműsort készítek. A Kávéház című közel egy órás. Ebben érdekes, sok esetben neves személyekkel: írókkal, művészekkel beszélgetek. A másik a Közelkép címet viseli.  Ez egy félórás adás, melyben papokat, a Katolikus Egyházhoz közel álló civil személyiségeket mutatok be. Nagyon hálás vagyok utódomnak, Bérczessy András igazgató-főszerkesztőnek, aki mind a mai napig számít a munkámra. Amikor Egerbe megyek, a kollégák is mindig nagy szeretettel fogadnak.

Hála Istennek, mind a nyolc gyermekünk családos, hitét gyakorló hívő katolikus, sőt mindegyiküknek már legalább két gyermekük van. 21 unokánk sok-sok örömet jelent számunkra. Most, a karantén ideje alatt persze nagyon hiányoznak a közös családi ünneplések és a gyerekeinkkel, unokáinkkal való találkozások. Ugyanakkor több időnk jut elmélkedésre, imádságra. Feleségemmel jobban tudunk egymásra figyelni. Egyúttal talán jobban értékeljük mindazt, amit korábban természetesnek vettünk, amiben részünk volt. Visszatekintve több mint hét évtizedes életutamra, elmondhatom, hogy a Jóisten szeretetében és oltalmában érezhettem magam kisgyermekkoromtól kezdve mind a mai napig."

Requiescat in pace!