(A képekre kattintva galéria nyílik!)

2019. június 28-án, pénteken késő délután a szokásostól is élénkebb volt a forgalom Miskolc Perecesi városrészében. Pedig a hegyek között kanyargó völgy aljában húzódó főút gyakorlatilag „zsákutca”. A völgy végében véget ér az országút, ám nem csak egyszerűen megszűnik, hanem különös építmények közé vezet. Ezek a vörös téglából épült – valaha – impozáns épületek, irodaházak, műhelyek, valamint a hegyek gyomrába vezető alagutakon, immáron jócskán berozsdásodott acélajtók arról tanúskodnak, hogy közel száz évvel ezelőtt itt komoly bányaművelés folyt. A Hámorból Diósgyőr-Vasgyárba beköltözött kohó- és acélművek a környék minden szénforrását képesek voltak fölemészteni.

Az 1800-as évek közepétől kezdve közel száz éven át itt, a perecesi völgyben és a szomszédos Lyukó völgyben óriási munkával és elszántsággal hozták a felszínre a mélyből a fekete aranyat. Az 1920-as években csak a perecesi bányákban évente több mint 100.000 tonna szenet bányásztak. Perecesnek külön vasútvonalat, négy sínpáros rendező pályaudvart építettek. A bányászok családjaikkal együtt igyekeztek a völgy végében lévő „aknákhoz” minél közelebb letelepedni, s nem csak maguknak akartak házat építeni, hanem házaik között a mindenség Urának, Istennek is. A viszonylag nagyméretű, impozáns templomot 1928-ban szentelték fel Jézus Szentséges Szíve tiszteletére. A templom eleinte, mint ahogy a miskolc-újdiósgyőri is a Miskolc-Vasgyári plébánia fíliája volt, csak 1950-től lett önálló plébánia. Igaz, hogy akkortájt egyre erősebb lett az ateista agitáció, az istentelen élet „természetes”-ként történő bemutatása és erővel történő elfogadtatása.

A kommunista államberendezkedésben még néhány évig maradt ez a módi, ám a hatvanas években lassan megszűnt a bányászat is ezen a vidéken. A bánya megszűntével elvileg az emberek el is költözhettek volna innen, ám nem így történt. Ezt a „zsákutcát” is több más kis településsel együtt Nagy-Miskolchoz kapcsolták, s az emberek a nagy városban könnyen találtak munkát. Lakóhelyül azonban szívesen megtartották ezt a festői völgyet. Sőt, manapság, amikor ebben a városrészben nem hogy mozi, vagy étterem, de egy nagyobb méretű élelmiszerbolt sincs, mégis sokan, szívesen költöznek ki ide a városból, mert „zöldre” vágynak.

Mindezt el kellett mondanunk ahhoz, hogy megértsük, mi és miért történt a templommal, az egyházközséggel az elmúlt kilencven év alatt. Megpróbáltatások voltak bőven: háború, elszegényedés, munka helyett kulizás, kultúra helyett üres szórakozás. A plébánosok a „kevésből” próbálták ugyan védeni a templom állagát, ám az „idő” gyorsabban dolgozott. A „zsákutcában”, a „széleken” elenyészésre ítélt templomot éppen a modern technika, a drón, az internet, a média vétette észre. Az eredetileg gyönyörű templomot úgy megviselte az idő (beázott a tető, a viharok megtépázták a vakolatot, mállottak a falak, a templomkerítés, stb.), hogy csúfsága tette ismertté a világ számára. Ahogy Danás György, az egyházközség világi elnöke is megjegyezte a templom megáldásakor mondott köszöntő beszédében, a templom hasonlított ahhoz a képhez, amit Izaiás próféta mondott el Jahve Szolgájáról: „Nem volt sem szép, sem ékes, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt vonzó.” (Iz 53,2) „Mi is láttuk – folytatta az elnök – magunk előtt a templomot omladozva.  Mi is, szinte iszonyattal elfordítottuk fejünket, szégyelltük, rossz volt ránézni.”

Eljutott mindennek a híre, sőt a „képe” Egerbe is. S dr. Ternyák Csaba érsek úr úgy határozott: mindezt nem hagyhatjuk, a templomot fel kell újítani. Úgy csoportosította a rendelkezésre álló javakat, hogy a perecesi templom mind külsejében, mind belső terében meg tudjon újulni.  Ekkor került erre a szolgálati helyre Balog Gyula plébános, aki nagy buzgósággal állt élére a felújítási munkálatoknak, „időt, fáradtságot nem kímélve fogta össze híveit, intézte a felújítási munkák több lépcsős, legapróbb részletekbe menő mozzanatait, lépéseit, a templom ügyét.” S a templom, többéves kemény munka eredményeként 2018. augusztusának végére teljes egészében megújult. A felújításhoz szükséges anyagiak zömét az Egri Érsekség adta, ám hozzájárult a munka elkészültéhez Miskolc Város Önkormányzata, a helyi önkormányzati képviselő, a hívek adományai, valamint jótékonysági hangversenyek bevételei is.

A már felújított templomban így érkezett el magának a templomnak a legnagyobb ünnepe, a templombúcsú napja.  A zsúfolásig megtelt templomban sokan könnytől csillogó szemmel adtak hálát Istennek, s Isten után dr. Ternyák Csaba érsek úrnak, hogy nem csak támogatta a templom felújítását, hanem ezen az ünnepen személyesen jött el, hogy a sok-sok felújítási munka után megáldja azt a templomot, ahol a hívek rendszeresen összegyűlnek a szentmisére. A templom, amely valaha „csúfságáról” volt ismert most szépségével és rendezettségével vonja magára az emberek tekintetét, s vezeti azt tovább az ég felé, Isten felé. Isten nélkül zsákutca az életünk, ám Istennel a végtelen, az örök boldogság tárul ki előttünk.