Gárdonyis adományok az egri Gyermekváros lakóinak

gárdonyi ad1

A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai 2023. november 22-én adományokat vittek Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva az egri Gyermekváros lakóinak. A hittan munkaközösség ötlete kapcsán a közel 800 diák 100 forinttal járult hozzá fejenként a jótékony cselekedethez. Az adományokból édességet, gyümölcsöt és hasznos kézműves-kellékeket vásároltak, amit egy rövid műsor keretében adtak át. A kisgimanzisták pedig Árpád-házi Szent Erzsébet életéhez kapcsolódó rajzokat készítettek az elmúlt napokban az ott lakók számára.

gárdonyi ad2

Az adományokat egy rövid műsor keretében adták át, ahol versek és énekek hangzottak el a szenttel kapcsolatban. Az intézmény vezetője Karóczkai Júlia és az iskola lelkésze Füleczki István atya, valamint a hitoktatók Némethné Lányi Ilona, Kévés Fanni és Bozsik Zoltán, továbbá a gimnázium énektanára Faludiné Majoros Zsuzsanna kísérték el a tanulókat a Gyermekvárosba.

gárdonyi ad3

A találkozás közös imádsággal zárult.

 

Forrás: Szent Bernát Lelkészség