Hajdú Miklós börtönlelkészre emlékeztek

sújh

A Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön állománytagjai megemlékezést tartottak a koronavírus-járvány idején elhunyt egykori börtönlelkészük halálának 3. évfordulóján.

hmikl

Az intézet kápolnájában azért gyülekeztek a sátoraljaújhelyi bv. intézet állománytagjai 2024. április 15-én délután, hogy Hajdú Miklós börtönlelkészre emlékezzenek. Mészáros Ferenc jelenlegi római katolikus börtönlelkész a köszöntőjét Sík Sándor: Ne félj! c. versének felolvasásával zárta, ami után felelevenítette közös emlékeit Hajdú Miklóssal. A vers két találó sora „Ravasz művész az Isten: A rossz is jót csírázik.” alapján hűek voltak gondolatai, hiszen egy olyan szenvedélyes dohányosként emlékezett rá, mint aki úgy végezte papi teendőit, hogy: egy szál cigaretta elszívása is imádsággá tudott válni. Interaktivitásra biztatta a jelenlévőket, így Szegedi Péter bv. alezredes – aki szomszédja is volt – barátságos, közvetlen alakját említette, aki a lakása erkélyére kiülve is mindig valamit tervezett, telefonált, valakinek épp tanácsot adott, tulajdonképpen akkor is dolgozott, amikor „pihent”.

hmiklpolc

Erre a napra készült el jóvátételi munkában az a kis polc, ami a halálának 1. évfordulójára átadott, róla elnevezett egyházi könyvtárban kapott helyet. Az Egyház Könyvtárosok Egyesülete által gyűjtött könyvtári állományon túl, erre a polcra kerültek most fel a személyes tárgyait bemutató emléksarok mellett a családja által adományozott könyvei.

Pavlics Tamás börtönmúzeumi főelőadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a három tucat könyv címei is sokat mondóak: breviáriuma mellett szertartáskönyvek, ökumenikus témájú teológiai, irodalomtörténeti és cigány népismereti kötetek. Egy olyan börtönlelkész házikönyvtára, aki mindig elérhető volt a fogvatartottak és az állomány számára egyaránt.

(forrás: Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön)