A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 26-ára esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.

A böjt a Szentírásban soha sem öncélú, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés vagy pedig a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg. Így történik ez az ószövetségi Szentírásban, amikor a nép Saul halála után hét napig böjtölt (1Sám 31,13), ilyen volt Dávid király bűnbánati böjtje is, de keresztény szempontból a legfontosabb Mózes személye, aki mielőtt átvette volna a Tízparancsolatot, mint az Istennel kötött szövetség alapokmányát, negyven napon át böjtölt (Kiv 34,28). A böjtöt illetően az Ószövetségben nem találunk egységes előírásokat, viszont voltak külső jellemzői, úgy mint a bűnbánó öltözék, hamunak a fejre történő szórása vagy épp az élet - italtól való tartózkodás. A böjtnek a célja az ember Isten előtt való megalázkodásának kifejezésre juttatása volt. Ugyanakkor a próféták különösen is hangsúlyozták azt, hogy a külső, fizikai böjt egy belső megújulást kell, hogy szolgáljon, azaz ennek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia (vö. Iz 58,3 kk).

Az Újszövetségben Anna prófétaasszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent és várt a megígért Messiásra (Lk 2,37). Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába (vö. Lk 4,1 kk), illetve az Ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület: ezt teszik ez az apostolok elküldésekor (vö. ApCsel 13,2-3) és a keresztény elöljárók kiválasztása kapcsán is (vö. ApCsel 14,23). Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására és tudja, hogyan kell helyesen cselekedni.

A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapot, mivel e napon az Úr feltámadását ünnepeljük, tehát örvendezünk, az Egyház nem tekinti böjti napnak, így a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, tehát hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.

Napjainkra az Egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek lehetőleg csak egyszer étkezzenek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet (hazánkban ez a szabály abban a formában honosodott meg, hogy csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk). E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak.

Fontos azonban rámutatni arra is, hogy a húsételtől való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek. Egyszerűen a hús fogyasztása az ókori - középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult. E gondolatot tovább folytatva, kiegészítve azzal, hogy az ószövetségi gyakorlatban az egyéni bánatnak is számos formája lehetett, kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt, azaz mi az az érték, szokás az életemben, amihez általában ragaszkodom és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanék róla? Ez nagyböjtben nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől stb. való tartózkodás is lehet, hozzáfűzve azt, hogy nagyobb figyelmet fordítunk embertársaink szükségleteire is.

A Jézus tanítása szerint böjt Isten iránti szenvedély, szeretet és mélyebb önátadás. A lemondásnak önmagában nézve kevés értelme van, célját csak akkor éri el, ha pozitív tartalmat hordoz: a cél nem a kevesebb súly vagy az egészségesebb test, hanem amolyan negyven napos lelki méregtelenítés, amelynek végén Istenhez kerülök közelebb.

Böjtölésünk során forgassuk elménkben az Evangélium szavait: „Amikor böjtöltök, ne legyetek mogorvák, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. (…) Amikor te böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van!” (Mt, 6,16-18)

Böjtölésünk során legyünk alázatosak, ne várjunk elismerő szavakat, pillantásokat, így húsvét vasárnapján mi is újjászülethetünk Jézus feltámadásának titkában.

Ferenc pápa minderre így hív meg minket 2020-as nagyböjti üzenetében:

„Az idei év nagyböjtjében azt szeretném üzenni minden kereszténynek, amit a Christus vivit kezdetű apostoli buzdításban a fiataloknak már megírtam: „Tekints a megfeszített Krisztus kitárt kezeire, hagyd magad mindig újra megváltani. És amikor közeledsz, hogy megvalld bűneidet, higgy szilárdan az irgalmasságban, ami megszabadít téged a bűntől. Szemléld Krisztus vérét, amelyet nagy szeretetében kiontott és hagyd magad megtisztítani általa. Így mindig újjászülethetsz” (CV 123). Jézus halála és feltámadása nem egy múltbeli történés: a Szentlélek erejében a húsvéti esemény mindig aktuális és lehetővé teszi, hogy Krisztus testét szemléljük és megérintsük a sok szenvedő emberben.”

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke, február 26-án, szerdán 18 órakor Győrben a Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrál szentmisét hamvazószerda alkalmából.

Budapest, 2020. február 26.

MKPK Sajtószolgálat