„Imádságunkban Isten a segítségünkre siet”

01

Szentmise keretében áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek a felújított plébániaépületet Sátoraljaújhelyen

08

A szentmise kezdetén az egyházközség képviselője köszöntötte a főpásztort, mint elhangzott, hálás a közösség azért, hogy megújulhatott a 170 éves plébániaépület, a papi lakások és a templomi hangosítás.

03

Ternyák érsek szentbeszédében az elhangzott evangéliumi szakaszra, a templomból kikergetett pénzváltók, kereskedők történetére utalva feltette a kérdést: vajon Jézus miféle hitet vár tőlünk, ami miatt megbízna bennünk? Rámutatott: ebben a városban, ahol Csepellényi György pálos vértanú szerzetesnek az ereklyéi nyugszanak, arra kell gondolnunk, hogy neki milyen hite volt. Jézus azt a hitet várta el ott a jeruzsálemiektől, és itt most ezt a hitet várja el tőlünk is. Ez az igazi hit, amely képes arra, hogy a hitéért áldozatot is hozzon!

05

A mi hitünkben is vannak mozzanatok, amikor egy imádságtól azt várjuk, hogy megváltozzon Isten akarata, holott imádságaink arra szolgálnak, hogy saját akaratunkat, vágyainkat, gondolatainkat igazítsuk Isten akaratához. Az imádság küzdelem önmagunkkal, hogy legyőzzük saját magunkat. Ez a hit volt Csepellényi Györgyben, aki nem vélt a veszedelemtől, kínzásoktól és életét adta katolikus hitéért.

04

Imádságunkban Isten a segítségünkre siet, új szívet ad nekünk, megtisztít.

07

Jézus Krisztus mutatta meg nekünk az utat, melyen járhatunk, jobbá téve életünket. Isten terve az, hogy felemeljen, irgalmával magához emeljen. Az ő irgalmassága az, ami feléleszti bennünk a vágyat, hogy a nagyböjti cselekedetek által új emberekké legyünk. Az érsek úgy fogalmazott: a plébániaépület, a templomi hangosítás megújulása külső segítség számunkra azon az úton, melyen nagyböjtben járunk. „Segítsen bennünket az Úr, azért, hogy hűségben, szeretetben, egymás iránti és Isten iránti szeretetben haladjunk előre a nagyböjt során.” – zárta tanítását a főpásztor.

09

A szentmise végén Kecskés Attila plébános, főesperes adott hálát a jótéteményekért, Isten áldását kérte az szentmisét bemutató és a beruházást támogató Ternyák Csaba egri érsekre, s mindazokra, akik a felújítás előkészületein, a beruházás sikerén fáradoztak.

11

A főpásztor köszönetet mondott a lelkipásztoroknak, a híveknek az áldozatos munkáért , türelemért, majd megáldotta az épületet.

10

Bérczessy András

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert