"Isten örök terve teljesedett be"

010 

Nagypénteken az egyház hagyománya szerint nincsen szentmise, a  liturgikus ünnepség középpontjában Jézus szenvedése és a kereszt titka áll.
A Ternyák Csaba egri érsek és az asszisztencia a vértanúk piros ruhájában vonult  az oltár elé és a földre borulva imádkoztak,  kifejezve az Isten szeretete iránti alázatot.

01

A szenvedéstörténtet felidézését követően a főpásztor úgy fogalmazott: lélekben mi is ott álltunk Máriával és János apostollal üdvözítőnk keresztje alatt végigjártuk előtte a keresztutat.

004

A kereszt identitásunkat kifejező szimbólum lett, ott van mindenhol életünkben. Krisztus meghalt, de nem vesztesként, hanem győztesként ünnepeljük, legyőzte halállal a legnagyobb ellenségünket, a halált.

Minden győzelem ellenére is az ártatlan kivégzése valódi bűncselekmény volt. És mint minden bűnténynek, ennek is vannak felelősei. A felelősök közül többnyire Júdást szoktuk kiemelni, aki egy szolga áráért, harminc ezüstért eladta a mestert. Annás és Kajafás főpapokat is ide sorolhatjuk, Piulátussal együtt.

005

És talán nem volt felelős a vádaskodó tömeg, vagy a katonák? Ezzel lezárhatjuk a felelősök sorát? Nem, mert az ő halála az egész emberiség felelőssége, mindannyian felelősök vagyunk, mert mindannyian bűnösök vagyunk. A mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetést, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.

03

Jézus azonban úgy halt meg, hogy közben senkit sem vádolt, sőt, imádkozott értünk. Isten örök terve teljesedett be, a mi üdvösségünk valósult meg. Az ő halálával megmenekültünk.

002

Amikor ma a kereszt előtt hódolunk, föltekintünk arra, akitől lelkünk megváltását. Ahogy a pusztában a választott nép feltekintett a Mózes által állított rézkígyóra és meggyógyult a kígyók marásától, úgy Krisztus keresztje is meggyógyít bennünket a bűn marásától. Tekintsünk hát bizalommal és hálával, szeretettel rá, hiszen benne van üdvösségünk, életünk és feltámadásunk!

07

Az egyéni és egyetemes könyörgéseket követően az asszisztencia az oltárhoz vitte a keresztet, ahol a papság és a hívek kifejezték hódolatukat. A szentáldozást követően a keresztet a szent sírhoz vitték.

016

Bérczessy András

kép: Szent István Televízió - Federics Róbert, Vozáry Róbert